DR. FRIEDRICH WICHTL: VILÁGSZABADKŐMŰVESSÉG, VILÁGFORRADALOM, VILÁGKÖZTÁRSASÁG 1/3

"...Szinte most is halljuk az egyébként higgadt és nyugodt ember kétségbeejtő, szenvedélyes, rikácsoló hangját, valahányszor ennek a kegyetlen szervezetnek valamely terrorisztikus és rút önérdekű tettét ostorozta. Wichtl azóta már régen a föld alatt nyugszik, mert a javakorabeli férfiú állítólag titokzatos kórnak lett áldozata, amelynek eredetét az orvosok megállapítani nem tudták.
Halála eszerint sötét rejtély maradt, amelynek megfejtése természetesen a legkülönbözőbb feltevésekre szolgáltat alkalmat."
Ludendorff tábornok leleplezése a szabadkőművesség titkainak jelentőségéről.

Feleletem a bécsi nagypáholynak
Mi a szabadkőművesség? - Tartalma a szellem. Lényege a szabadság, hatása a szeretet. Támasza a fény. Jelképeit egész mélységében az érzelmi világrend tölti ki. Erőkifejtése az érzelmi építés, minden szellemi és érzelmi erő felébresztése, az egységre és a közösség templomának felépítésére való törekvés. Hitünk a hűségen, szereteten és áldozatkészségen, igazságon és méltányosságon és a német erényeken alapszik.

Szép büszke szavak ezek, amelyek Oscar Leschorn szabadkőművestől származnak, és ha két vagy három évvel ezelőtt hallom, ki tudja, talán tevékenységüket "fénykeresésnek" fogom fel és felvételemet kérem kőműves inasnak.

Ma lényegesen más a helyzet. Ma meggyőződésemnek saját tanulmányaim képezik alapját, amely szerint a fenti elveket az átlag szabadkőművesek életük folyamán nem váltják valóra és nem törekednek rá. Mikor a "királyi művészettel" kezdtem foglalkozni, az első lepel hamar lehullott. A hazaáruló Kramars ellen indított perben sokszor szóba került a titkos és titokzatos társasághoz való tartozása, amelynek lényegéről és hatásáról senki nem tudott semmi közelebbit. Ezen esemény után változás történt, elszakadt a fonál... Egész világosan állt előttem: Kramars egy titkos szervezethez tartozott, mely tevékenységével egész Európát behálózta.

Ehhez járult még valami más is. Trónörökösünk meggyilkolása számomra többnek tűnt, mint a világháború kitörésének véletlen oka.

A csehek és délszlávok nemzeti mohósága és követelődzése olyan formában jelentkezett, mint soha azelőtt. Ausztria városaiban és terein hétről hétre tömegfelvonulásokat és gyűléseket tartottak, lazításuk és államellenességük nem egyszer hatóságilag is tagadhatatlan volt. De a hatóságok tehetetlenek voltak, mert az akaratgyenge miniszterelnök, gróf Stürgkh államunkat egy rozzant taligához méltó óvatossággal kormányozta, hogy öreg császárunk előtt a külvilág jónak és rendezettnek tűnjön.

Egy nap az alábbi furcsaság történt: Ausztria minden körzetében - mind Délen, mind Északon - a szlovén, cseh és német helységekben a szlávok tüntető felvonulásokat és összejöveteleket tartottak a szabad ég alatt, és ezt tették oly pánszláv határozottsággal, mint soha azelőtt. Ez 1914. június 28-án történt. Nekem valami azt súgta, hogy most egészen szokatlan, meglepő dolog fog történni. Egy lovaglómester, aki akkoriban Brünnben (ma Brno) tartózkodott, egy elbeszélésével olyan dolgok között, amelyeknek látszólag semmi közük nem volt egymáshoz, összefüggést teremtett és mély benyomást hagyott bennem. A postahivatal előtt - mesélte - csoportosult a tömeg. Látható türelmetlenséggel vártak valamit. Folyton egy hívás után érdeklődtek: Njeni jesdje tadi telegram? (Még egy telegram sem érkezett?) És megjött a telegram és hírül adta: a trónörököst hitvesével együtt meggyilkolták... És ezt határozottan előre tudták. Brünnben később a tartományi kormányzatnak kellett közbelépnie, hogy ott - és más helyeken is - véget vessenek az általános örömkitörésnek és ünneplésnek.

Ez érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a trónörököst a szlávok közül rengetegen ellenségnek tartották, hiszen ő a német császár legjobb barátja volt, és számtalan tervezett reformja a szlávok ellen irányult.

Kik voltak hát a gyilkosok? Szellemileg és értelmileg éretlen fickók, a szbrb "Narodna odbrana" ("néphadsereg") tagjai, részben a Sokol (torna) egyesületé. De később más is kiderült. Prof. Pharos könyvéből egyértelműen kitűnik, hogy á trónörökös meggyilkolását a szabadkőművesek tervezték meg, vezették és hajtották végre. Fő szabadkőműves személyek voltak: Tankbsics ezredes, dr. Kazimirovics, Ciganovics és a gyilkos Cambrinovics. Ennek az ügynek a lényegét a jelen könyv XIV fejezetében ismertetjük, de aki bővebben tudomást akar szerezni a dologról, meg akarja ismerni a tettesek rendkívüli ravasz szervezését és azt a módszert, ahogyan fokozatosan és észrevétlenül hozzáfogtak, hogy a gyilkosság gondolatát tetté alakítsák, annak prof. Pharos könyvét át kell tanulmányoznia.

Tehát a szabadkőművesek álltak a háttérben? Én azelőtt a szabadkőművességgel soha nem foglalkoztam komolyan. Leo Taxiiról, a szélhámosról egészen halvány emlékem volt csak. Azonban az olyan hírhedt nevek, mint Miss Diana Waugham és a nővére Sophie Walder, valamint az ördögi Bitru és még mások már ismertek voltak előttem, s ez elég volt ahhoz, hogy a dolog iránt bizalmatlansággal töltsön el. Ez olyan határozott érzésem volt, hogy úgy döntöttem, megvizsgálom az ügy alapjait. Hozzájárult még ehhez, hogy 1917 novemberében egy jól értesült, megbízható informátortól úgy értesültem, hogy dr. Karl Kramars szabadkőműves és a "Grand-Orient de France" tagja. A szabadkőműves irodalmat áttanulmányozva semmi alapját sem találtam annak, hogy valami ezt a fontos összefüggést megvilágítaná. Szorgosan kerestem a valódi alapot. Azok után, amit azokból az írásokból olvastam, amelyeket a német szabadkőművesek önmagukról írtak, ezt a társaságot ártalmatlannak, becsületesnek és jóindulatúnak lehetne felfogni.

Egészen más képet festettek ők a francia szabadkőművesekről, mint Wilhelm Ohr a könyvében, a "Geist der französischen Freimaurerei"-ben - Ohr is szabadkőműves egyébként. Összegyűjtöttem a könyveket és írásokat a szabadkőművességről - tőlük és ellenfeleiktől is - és pontos kivonatokat készítettem. Végül az összegyűjtött anyagot átrostáltam, elválasztottam a lényegest a lényegtelentől, az igazat a hazugságtól, és így mintegy 5000 jegyzetem maradt, amely későbbi értekezésem alapját képezte. Bár nehezen, de nagyon sok olyan szabadkőművessel is kapcsolatba kerültem, akiket éppúgy aggasztott a "királyi művészet", mint engem, a "profánt", akinek összehasonlíthatatlanul nehezebb volt templomuk útvesztőiben eligazodnom.

Könyvem megírásánál figyelemmel voltam a szabadkőművesekre és a nem-szabadkőművesekre is. Aki egyik oldal iránt sincs előítélettel, az előtt rövidesen bebizonyosodik, hogy írásom nem irányzatos, hanem tárgyilagos; szigorú pártatlansággal folytatva vizsgálataimat, igyekeztem fényt és árnyékot különválasztani. Az alábbi vélemények többnyire szabadkőművesektől származnak, tekintet nélkül pártállásukra. Beható és becsületes kritikában csak egy ízben részesültem (dr. Heinrich Wolftól, a "Deutsches Volkswort"-ban).

Másként viselkedtek a német szabadkőművesek. Még könyvem megjelenése előtt felháborodott támadási indított ellenem a szabadkőműves újságerdő. A "Bausteine", amely a Hamburgtól Berlinig terjedő tartományi nagypáholy havi folyóirata, azonnal elkezdett gyalázni, még mielőtt könyvem egyetlen sorát olvasták volna. "Tákolmánynak" nevezték, sőt "tákolmány még egyszer" és "tákolmány harmadszor is". így volt olvasható a "Bausteine' 1919. évi január - februári, 1-2. füzetében. Könyvem csak március 8-án jelent meg! Érthetetlen idegességgel kiadómnál oda akartak hatni, hogy az a "különösen felháborító" rész, amely a VIII. fejezetként a következő címet viseli: "A zsidók szerepe a szabadkőművességben" - maradjon ki. A "Bausteine" 6 - 7. füzetében újra visszatértek könyvemre. "Gyalázkodó írásnak", "pamfletnek" nevezték. Legnagyobb mértékben kínosnak érezték azt a leleplezésemet, hogy a világháború kitörésekor a német szabadkőművesek élén Kohn nagymester állt. Arról a bizonyítékomról, hogy Kohn testvér - a becsületrend lovagja - a legnagyobb mértékben politizáló szerb szabadkőművesek és a nem-politizáló német nagypáholy között kapcsolatot tartott, ők a legmélyebben hallgattak. Tény, hogy négy héttel később trónörökösünket szerb szabadkőművesek meggyilkolták. Észrevételem, hogy a szerb "Legfelsőbb Tanács" fedezte a szerb szabadkőműveseket és gyilkosokat, és hogy azt az embert, aki akkoriban a német szabadkőművesek élén állt, Kohnnak hívták, ez tagadhatatlan volt.

De hogy ez a Kohn úr zsidó lenne, ez már őket idegesítette, és ez a megállapítás volt az, amely a gyalázkodást kiváltotta. Ezután meg kellett kísérelniük, hogy á zsidónak konstatált Kohnból gyakorló keresztényt csináljanak. Schwabe testvér ezt simán elvégezte. "Amit az 1837-ben Marienburgban, Nyugat-Poroszországban született Johann Gottlieb Karl Kohnról, a frankfurti Gázművek igazgatójáról leszögezhetünk, az az, hogy egyáltalán nem zsidó, hanem elkötelezett hitű keresztény, aki a Frankfurt am Main-i Szent Péter egyházközség vezetőségi tagja már régóta. Apja Johann Karl Gottlieb Kohn is kereskedő és evangélikus volt, éppúgy nagyapja, a falusi származású Heinrich Karl Wilhelm Kohn, aki 1840-ben Marienburgban hált meg." - Jó, jó, a nemzetközi zsidóság'tehát nyugodtan fellélegezhet: Kohn úr többé nem zsidó!

Egyébként a Kohn-ügy a legkevésbé sem lett elintézve. Itt valami nem stimmelt. Ugyanis ezt az ügyet számtalan újságban figyelemmel kísértem; mindnek a hangvétele nagyon izgatott volt, és majdnem minden írás zsidóktól származott. Mind azt bizonygatta, hogy Kohn úr nem zsidó! Egyikük annyira elragadtatta magát, hogy valami egészen merészet állított: a Kohn név kétségtelenül a Kuon = Kunoból és nem a héber Cohen-ből ered, és kijelentette, hogy Kohn úr ősgermán stb. Ismét egy másik - aki Kohn urat személyesen nagyon jól ismeri - biztosított, hogy Kohn úr egy katolikus königsbergi kereskedő fia és később lett protestánssá! Ez az igyekezet, ez a buzgóság elgondolkodtató volt. Nekem úgy tűnt, hogy a szabadkőműves urak a Kohn-ügyben túl sokat bizonyítottak. Csak az az állítás volt szerintük téves, hogy Kohn nagymester a közismert pángermánnak, von Tirpitz admirálisnak a pertu-barátja. Az "Alldeutscher Verband" - "Össznémet Szövetség" - szellemi vezére és ideológiájának kidolgozója a zsidó származású Maximilián Harden, valódi nevén Sámuel Witkowski volt.

Tisztelt Olvasóim, tehát önmaguk alkossanak véleményt: a zsidók szolgáltatták a "bizonyítékokat" és ők képviselték azt a nézetet, hogy Kohn úr "keresztény", és a keresztények Kohn úrban legalábbis olyan férfit lássanak, akinek származása bizonyítottnak vehető. Ex oriente (keletről jött) Kohn.

Könyvem egyéb idevágó helyeit most figyelmen kívül hagyom és egyéb bizonyítékokat mutatok be.

Bécsben hatalmas jégverés zuhogott rám, majdnem valamelyik páholy titokzatos szőnyegére volt szükség, hogy védelmet keressek ezen zivatar elől. De én keresztény vagyok és nem gondoltam arra, hogy meggyőződésemet hagyjam megnyirbálni, és mint fénykereső a bécsi nagypáholyba felvételt nyerjek. Mert a bécsi páholyról tudtam, hogy - miként a megboldogult Holzinger tartományi kormányelnök emlékezetes kirohanásában elhangzott - ott száz szabadkőművesből százkettő zsidó. De ez mégis csak túlzás?! Semmi esetre. Itt a bizonyíték: dr. Richárd Schlesinger nagymester - zsidó, dr. Karl Ornstein képviselő és nagymester - zsidó, dr. Adolf Kapralik képviselő és nagymester - zsidó, dr. Emil Franki nagyszónok - zsidó, dr. Gustav Spieler nagyszőnck - zsidó, Edward Zinner nagyszónok zsidó, Heinrich Glückmann nagylevéltáros - zsidó. Elég ennyi, vagy még több bizonyíték szükséges?

Természetesen - miként a Kohn ügyben is - számtalan helyreigazítást kaptam, főleg szabadkőművesektől, így egy szabadkőműves volt az, egy művész zsidó - angol író -, aki kioktatott engem, ha már ezt itthon nem tudták megtenni. Mert a valóságot nyíltan leírtam, a bécsi nagypáholy a legalávalóbb gyalázkodásokkal halmozott el. A "nagy páholytestvérek" - akik nevüket bátran a páholy titkos szőnyege alá rejtették - könyvemet "kinyomtatott kloákának", "vakmerő szenzációhajhászásnak", "görcsösen igyekvőén (!) unalmasnak" nevezték. Amit leírtam, az a "legsivárabb esztelenség", "brutális abszurdum", "inkvizíciós vérszomjasság", "hazug fecsegés". Könyvem "szennyirat". A királyi művészet nemes követői engem "népámítónak", "reakciós, klerikális monarchistának", "ellenforradalmárnak", "szédelgőnek", "árulónak" és "képmutatónak" neveztek, és mindezt azért, mert vettem a bátorságot a szabadkőművességet olyannak bemutatni, amilyennek én előítélet nélkül, elfogulatlanul láttam. A szitokáradat mindig egyformán fejeződött be, a kedves kortársak megfenyegettek: ha továbbra is azt merészelem, hogy egy szóval is szembeszálljak velük, akkor...

És, ha igen, akkor mi lesz? Milyen végzetet találtak ki? Azt, amit már korábban jeleztek: kiközösítenek, törvényen kívülinek nyilvánítanak. A nagypáholy gyalázkodó testvérei a következőképpen nyilatkoztak: "Az már szinte majomszerű, hogy egy ember ilyen mélyre süllyedjen (mint én), és az általános elővigyázat megkívánja leterítését!" Tehát "le kell teríteni" engem. Nem egy Szamuely kell ehhez?

Hogy is mondta Leschorn testvér? A szabadkőművesség lényege a szabadság, hatása a szeretet, támasza a fény. Igen, azt a "fényt", amit a szabadkőművesek az árja németekre vetnek, megismertem, és megismertem a "szeretetüket" és a "szabadságukat" is. A "királyi művészet" ezen nemes követőinek nevét ez ideig nem ismerem, mert ahhoz gyávák voltak, hogy magukat megnevezzék. A "nagy páholytestvérek" meg nem nevezettjeire tökéletesen ráillenek Schopenhauer erélyes szavai: "A névtelenség gazemberség, ami ellen felháborodottan ki kell kelni. Azt akarod, te gazember, hogy ne ismerjenek fel téged azok, akiket megrágalmaztál." De én határozottan tudom, hogy zsidók voltak, mert támadásuk oly határtalanul aljas, oly veszett volt, olyannyira híján volt a józan észnek, ahogy csak egy zsidó tud gyalázkodni. Egy német ilyenre soha nem lenne képes.

Ráillettek a nagy német költő, Franz Grillparzer szavai, aki hasonló tapasztalatokra tett szert a zsidó "kritikusokkal" kapcsolatban. Ezt írta:
"Der Teufel wolte einen Mörder schaffen
Und nahm dazu den Stoff von manchem Tiere:
Wolf, Fuchs und Schakal gaben her das ihre;
Nur eins vergass der Ehrenmann: den Mut.
Da drückt er ihm die Nase ein voll Wut
Und rief: Lump, werd ein Jud - und rezensiere!"
("Az ördög egy gyilkost akart teremteni
és ehhez az anyagot néhány állatból vette:
farkasból, rókából és sakálból,
csak egyet felejtett ki belőle ahhoz, hogy becsületes legyen: a bátorságot.
Ezért egy dühös orrot növesztett neki és felkiáltott:
kész a csavargó, a zsidó - aki kritikákat ír (majd mindenbe beleüti az orrát).")

És még valami, ami ideillik: a gyilkos Cabrinovics szavai, aki cinikus arccal jelentette ki: "A szabadkőművességben a gyilkosság engedélyezve van!" Halljanak bár a legkülönbözőbb módon is meg, lőjék le őket, mint a trónörököst, másokat anyagilag Toppantsanak össze - miként a szabadkőműves Findel testvérrel tették -, ha valaki azt merészeli, hogy fellép a zsidók ellen. Engem erkölcsileg igyekeztek tönkretenni. Miként maguk mondták: az általános elővigyázat megköveteli a leterítésemet. Az ellenem indított hajsza folyamán a gyalázkodás csak bevezetés volt, a támadást a legaljasabb módon folytatták. A 8. füzetben engem az Össznémet Párt legvadabb alakjának neveztek. Ez végül is ízlés dolga, számomra a legvadabb alaknak Kun (olvasd: Kohn) Béla és vérebe, Szamuely tűnik. (Korábban én semmit sem tudtam arról, hogy a vezető bolsevikok mindenhol kizárólag zsidók. Vajon a "királyi művészet" követői miért nem leplezték le őket?

Ehelyett megmutatták, hogy a "Wiener Freimaurer Zeitung" ezeket a bomlasztó csavargókat - akik még közülük is szedtek néhány túszt - a legkisebb feddésre sem találta bűnösnek.) És ezek az emberek akartak engem besorozni a "catilinai jellemek" közé! Ha Eisnerrel, Levinnel, Levinével, Tallerrel stb. számolnának le, annak lenne értelme. De ezt senki sem teszi. Az ilyen emberekre úgy irányítják a figyelmet, mint "meggyőződésük mártírjaira" - akik mindig zsidók -, tehát őket kímélni kell. így írják elő a mózesi törvények. De engem, egy elismert oktatási intézmény vezetőjét a catilinai jellemek közé akartak sorolni pokoli arcátlansággal. Erre csak egy kifejezés van: zsidó pimaszság.

Arra nincs helyem, hogy azt a határtalan szidalmazást, amit a "Wiener Freimaurer Zeitung" zúdított rám, akár csak kivonatolva is ismertessem. Dr. A. K. úr engem viccesnek nevezett, könyvemet a "legnagyobb hülyeségnek" titulálta, amely valaha is nyomdafestéket kapott, és ezt maga a legfenségesebb dr. Adolf Kapralik nagymester tette, aki önmagát oly szellemileg gazdagnak jelentette ki.

A "Wiener Freimaurer Zeitung" ezen számában találhatjuk még emellett azt a védekező cikket, amelyben dr. Simon Popper testvér (zsidó) engem a levegőben szaggatna szét, de ezt, sajnos, törvényeink nem teszik lehetővé. Ezekkel a nemes kortársakkal madarat lehetett volna fogatni, amikor engem végül egy valódi hibán - valójában sajtóhibán, ahogy ezt be is bizonyítottam - kaptak rajta. Albert von Bayern király helyett ugyanis könyvemben fia neve: Karl Albert von Bayern lett írva. Hogy csak bosszantó sajtóhibáról van szó, az már abból is kiderül, hogy tíz sorral lejjebb Karl Albert von Bayernről, mint választóhercegről beszéltem, de ezzel együtt hálás vagyok a helyreigazításért, még ha szabadkőműves oldalról érkezett is. Azonban a kedves Popper testvér azonnal hat történelmi tévedést akart könyvemnek ugyanazon az oldalán kimutatni. Ezek megtalálhatók a "Wiener Freimaurer Zeitung" 8. füzetében, és noha az 5., 7., 12. és a következő számban is állították, ez egyáltalán nem helytálló.

A Freimaurer Kalender ismert alapítója, C. von Dalen nem 1802-ben, hanem 1816-ban született, a kalendárium 1861 és nem 1881 óta jelenik meg, Nagy Frigyes, Poroszország királyának a testvére 1786-ban halt meg és nem 1789-ben, IX. Pius pápa enciklikáját nem "Qanto inficiano"-nak, hanem "Quanto conficiamur"-nak nevezik, a Leó Taxillal szövetkezve kidolgozott, hamis Margiotta (ezt a művet egyébként francia eredetiben megszereztem, de mint becstelen forrásból származót nem használtam fel, pedig a Margiotta kétségtelenül megfelel a valóságnak), tehát ez a "munka" nem 1914-ben, hanem 1918-ban jelent meg és az ellen a "szabadkőműves herceg" ellen irányult, akit nem Memminek hívtak, hanem hírhedt zsidó - olasz nagymesterként Adriano Lemminek. Kvittek vagyunk, Popper testvér? Ha nem, azonnal folytatom a sort az Önök történelmi valótlanságainak tucatjával.

A szabadkőműves testvérek természetesen a mozgalom alapjával tökéletesen tisztában vannak, emiatt akarták kiadómat könyvem kiadásától eltántorítani. "Dr. Wichtl pénzt akar ebből csinálni".3 Ez magától értetődik: egy zsidó agya mást el sem tud képzelni indítóoknak, mint "pénzt csinálni". Ezt mondták a csehek is Kramars-ról írott könyvemről, pedig erről a hallatlan hazaárulóról könyvemet a bíróság aktái alapján írtam. Ők arról az apróságról megfeledkeztek, hogy furcsa lett volna, ha könyvemmel akartam volna pénzt csinálni, mert könyvemet lefoglalták és a cenzorhatóságok nem szoktak fizetni. Hasonló a helyzet a szabadkőművességről szóló könyvemmel. Ha "pénzt akartam volna csinálni" az összeomlás idején, akkor inkább meg kellett volna tanulnom alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz, úgy, ahogy a szabadkőművesek tették, akik a "királyi művészetet" megváltoztatták, amely eddig, elalváskor a "trón legszilárdabb támasza" volt, ébredéskor a legszilárdabban elszánt republikánussá változott át.

Könyvemből - minden tárgyilagossága mellett - világosan kitűnik, hogy milyen súlyos vádak szólnak a világszabadkőművesség, a "királyi művészet" "fennkölt dala" ellen, amely ezeket elkövette, amit én és mások is nagyon jól tudunk - de tudok még többet is. Nem igaz, nagyméltóságú Neeser testvér, hogy ezt a'művészi fogást előkészítették? Hiszen Ön volt az, aki a Czernin-gyűlés ügyében azt a csodálatos és utánozhatatlanul előadott vádbeszédet mondta a tanítók ellen. Akkoriban én még majdnem olyan tisztelettel viseltettem a "királyi művészet" iránt, mint amilyen mesterien vezeti Ön... A szabadkőműveseken kívül mindenki úgy emlékezett meg erről a pálfordulásról, mint "síbolásról" és "síberekről", más névén, mint "trükkről".

Egy - szabadkőművesek által kiadott - könyv írja abból az időből, teljesen eldobva az álarcot: "szívünkből üdvözöljük vérvörös zászlóját a proletariátusnak".4 Akkoriban ilyen könyvvel sok pénzt lehetett keresni. Kár, nagy kár, ha én írom, akkor ma valószínűleg a legismertebb "kötény nélküli kőműves" lennék, akit a bécsi nagypáholy a tömeg előtt dicsérne és megbecsüléssel övezne. És - ez már nem kitalálás - talán engem nevezne a legbecsületesebb gojnak!

Ha bármely dologban is ahhoz ragaszkodunk, hogy a valódi alapokat tárjuk fel, ezt a zsidók "eszükkel soha nem fogják felérni", és ellenségeskedésüket idézzük elő.
Természetesen, ha a szép bölcsességeiket és életszabályaikat vesszük figyelembe, egészen más a helyzet: "Megértően figyelj mások becsületes nézeteire" - írja a Wiener Freimaurer Zeitung. Gottfried Keller szép szavait is idézi: "Ellenfeleid hibáit megismerve, tőlük a legjobbat tanuld meg és a magadét gyomláld ki!" A nagyméltóságú Schlesinger testvér és nagymester is ezt a bölcsességet vési testvérei emlékezetébe: "Azokat, akikkel az élet összehoz, tekintsétek embereknek, testvéreiteknek", mondja nagyon szépen Kapralik nagymester, és másrészről Hans Neeser nagymester az általános gyűlölködés csökkentésére szólít fel. Ha tehát nekik ilyen szép alapelveik vannak, ha ilyen felvilágosítók és oktatóak a jelszavaik, ha az igazságra törekednek és megértést, méltányosságot hirdetnek, miért üldöznek engem? Miért gyűlölnek, miért gyaláznak oly alávaló módon? Talán azért, mert háborús gyűlöletet keltettem a romantikus angol - amerikai szabadkőművesség leleplezésére? Bizonyosan nem. Ezt megteszik maguk is, bár soha nem tervszerűen, hanem csupán alkalomszerűen és csak a szabadkőműves fülek számára.

Maga a "Wiener Freimaurer Zeitung" folytatott háborús hangulatkeltést az olasz és francia szabadkőművesek ellen, és a "legvadabb háborús uszító Roosevelt testvér" ellen, aki örökös páholytag stb. volt.

Azzal, hogy az ő "titkát" leleplezték, valójában nem teremtettek alapot a gyűlöletre: először is, mert semmiféle "titokról" nincs szó - miként ő maga mondta -, másodszor ezt már mások is megtették előttem anélkül, hogy ezért szidalmakat és üldözést kellett volna elviselniük és harmadszor: akkor beszélnek egy dologról, ha az már egyébként is ismert, mondta - nagyon helyesen - dr. Ottó Heane testvér. Tehát az ellenem táplált gyűlölet oka máshol keresendő. A zsidó Wiener Grossloge gyűlölete és a hasonló alapon nyugvó, a Német Birodalomban lévő nagypáholyok ellenszenve abból adódik, hogy a zsidóság szerepét a szabadkőművességben vizsgálat tárgyává tettem, ezen kívül végső céljukat - a zsidó vezetés alatt álló Világköztársaság létrehozását - kíméletlenül lelepleztem. Ez még szabadkőműveseknek is tilos. Ők tetszés szerint bármelyik politikai párthoz tartozhatnak, de - különösen a zsidókérdésben - "nemes mértéktartással" (értsd: szájat tartva) kell viselkedniük.

Természetesen éppen ilyen kevésbé szabad a nem-szabadkőműveseknek, a "profánoknak" ezt a kényes pontot érinteni. Aki ennek ellenére a zsidó uralom előkészítése ellen állást foglal, azt megpróbálják erkölcsileg és anyagilag tönkretenni. Findel testvér beszélhetne erről.

Könyvem ötödik kiadásának előszava majdnem kizárólag csak védekezés volt az engem ért támadások ellen. Azért kellett ezekkel a támadásokkal ilyen részletesen foglalkoznom, mert ami ma velem történik, az holnap a Kedves Olvasómmal is megtörténhet, amennyiben valaki azt merészelné, hogy a kilencszer is szent zsidóság részvételére a szabadkőművességben rámutasson. Az ilyen embernek az egész falka azonnal nekiugrik. Aki nem hiszi, próbálja meg...

De mik azok a tények, amelyeket a szabadkőműves testvérek felhoznak ellenem? Semmi, kevesebb, mint semmi. Szitkozódnak és gyalázkodnak, gyanúsítgatnak és elferdítenek. Popper testvér is foglalkozott egy alkalommal könyvem XIV fejezetével, melynek a szarajevói szabadkőműves gyilkosság a tárgya. Ő ezt olyan sekélyesen tette, ahogyan egy lipótvárosi ügyvédtől csak kitelik. Olyan hetykén, tréfásan kezelte a kérdést, hogy vajon a szabadkőműves Ciganovics - az, aki a topcideri erdőben lőgyakorlatokat tartott a kiszemelt gyilkosokkal, pisztolyokkal és ciánkálival látta el őket - valójában élt-e valaha?! Azonban Popper testvér silány szemfényvesztéseivel komolyabb embereknél nem ért célt. Jobban tette volna, ha legalább egyszer elolvassa Pharos professzor oly sokat emlegetett könyvét és védekezését nem ilyen felületesen adja elő. Pharos könyvének olvasása után ugyanarra a meggyőződésre kellett volna jutnia, mint nekem, feltéve, ha hagyja magát meggyőzni.

Egy egykori miniszter, egy közismert személyiség biztosított engem arról, hogy a trónörökös tudott róla, hogy a szabadkőművesek élet ére törnek, és ebből nem is csinált titkot. Ez az államférfi azt mondta nekem, hogy akkoriban a szabadkőművesek ez ellen élénken tiltakoztak, társaságukat nem politizálónak és teljesen ártalmatlannak tüntetve fel. De a trónörökösnek szilárd meggyőződése maradt, hogy a szabadkőművesek meggyilkolását tervezik. Öt évvel később, 1919 júniusában, ez a miniszter tévedését nyilvánosan beismerte és hangsúlyozta, hogy Ferenc Ferdinánd jobb értesülésekkel rendelkezett erről a társaságról, mint ő...
Trónörökösünk meggyilkolása nem az első volt a szabadkőművesek által elkövetett gyilkosságok közül, és nem is az utolsó. Itt fekszik előttem egy újságcikk, a portugál nagymester Sebastino de Magalhaes Lima testvér, szenátor bűnrészességéről Sidonio Paes miniszterelnök meggyilkolásában! - Hol áll ez? Bizonyára a "Reichpost"-ban? - Csak semmi felháborodás, tisztelt testvérek. Ez áll a Wiener Freimaurer Zeitung-ban (1/3. füzet, 56. oldal.) Egyúttal arról is értesülhetünk, hogy a román szabadkőművesek együttesen felszólítanak a jogtalan letartóztatás elleni tiltakozásra. Ilyen gazemberek!

Ezen újság egy későbbi számában az első közlemény egy "helyreigazítás", vagyis hogy nem maga a nagymester, hanem két testvér követte el a Paes miniszterelnök elleni gyilkosságot. A továbbiakat szó szerint idézem: "Olaszországban mozgalmat szerveznek a letartóztatott nagymester mellett." Ilyen a testvérek, a síberek munkája. Talán ez az a nagy titka a "királyi művészetnek?" A későbbiek folyamán igyekeztek az ügyet jelentéktelennek beállítani. A következő számokban azt a látszatot keltették, hogy a bebörtönzött nagymestert szabadlábra helyezték és a további következményektől mentesült, időközben ártatlansága kiderült. Pedig az ártatlanságáról költött hírek nem voltak egyebek üres fecsegésnél, a nagymester és testvérei változatlanul le voltak tartóztatva...

Az osztrák - magyar szabadkőművesek nagyon jól ismerték Magalhaes Lima testvért és természetesen meg voltak győződve az ártatlanságáról. A helybeli testvérek élénk kapcsolatot tartottak a nyugati szabadkőművesekkel, nevezetesen a Grand Orient de France-szal, bár jóval kiterjedtebb kapcsolataik voltak a birodalmi német szabadkőművesekkel.

Az értesüléseimet eddig csak a "Wiener Freimaurer Zeitung"-ból vettem és ezek az értesülések megalapozottak. A "Wiener Grossloge"- ról kialakított véleményemet az alábbiakban összegezem a kérdésemmel együtt: az Önök társaságának a lényege nem a szabadság, hanem a rabszolgaság, hatása nem a szeretet, hanem a gyűlölet: önök nem a fényre törekszenek, hanem a sötétségre. Az Önök tevékenysége a rágalmazás és a gyalázkodás, a gyanúsítgatás és az elferdítés.

Ítéletem tényeken és tapasztalatokon alapszik, amelyekkel a "Wiener Grossloge" és újságja ajándékozott meg. Az én hibám, ha kevésbé vagyok elégedett, mint Leschorn testvér?
Wien, 1919 októberében
dr. Friedrich Wichtl

I. Bevezetés és áttekintés

Az osztrák trónörökös-pár elleni gyilkosságot tárgyaló per nemcsak arról győzött meg, hogy a gyilkosság tervét Párizsban a francia nagypáholy dolgozta ki, hanem hogy részben maguk a gyilkosok is szabadkőművesek voltak. Később az is kiderült, hogy a pénz - amelyből a gyilkosságot fedezték - szabadkőműves forrásból származott. Az a vád, hogy a szabadkőművesek ilyen hallatlan bűncselekmény részesei, valójában nem az első esetben hangzik el és nem könnyelmű gyanúsítgatás. Ezen kívül olyan nagy a jelentősége, hogy szükségesnek érzem, hogy lényegüket, intézményüket és a szabadkőműves szövetség végső célját közelebbről bemutassam.

A szabadkőműves szövetségek eredetileg kőműves céhek voltak, kőfaragóké és építészeké. Ebben a cégben - mint oly sok másikban - az építőművészet mesterei vezették be a tanoncokat a társaság és a szakma titkaiba. Ezek a régi kőművesek szabályai a 13. és 14. századig nyúlnak vissza. Nemcsak Németországban virultak, hanem Angliában és Skóciában is. Az építőművészet hanyatlásával süllyedt a műkőművesség is.

Az 1717. évben Londonban és Westminsterben négy operatív kőműves páholy zárt be, és csak egy páholy választott nagymestert. Ugyanerre az időre esik az alapszabályzat és a kultusz újjászervezése, emellett a sajátságos tan és teológia is kialakult. A 'szabadkőműves' elnevezés, a régi Masons "kőműves" címer, a titkosság (jelek, szavak, kézfogás) megmaradt, éppígy a misztikus őstörténet, ami lényegében az építőművészet története.
A "régi kötelességek" közül a tagoknak legjobban az engedelmességet kötötték a lelkére a türelmességgel szemben, a vallásból - a korábbi időkkel ellentétben - csak azt tették kötelezővé, ami minden ember számára elfogadható volt: jó és hűséges embereknek kellett lenniük, becsületeseknek és törvénytisztelőknek. Nemzetiségük és hitük szerint még egymástól is elkülönültek. Ezáltal a "kőművesek szövetségének középpontja és eszköze a személyek közötti hűséges barátság lett addig, amíg a jelenlegi távolság ember és ember között megmarad".
Azonban olyan személyek felvétele által, akiknek a kőművességhez semmi közük sem volt, a szabadkőművesség jelentősen megváltozott: a régi operatív kőművesség helyébe a szellemi kőművesség ("spekulatív szabadkőművesség") lépett. De a kötelességek is - melyek eredetileg egyértelműen körül voltak írva - megváltoztak és helyükbe a tudatosan ködös megfogalmazás lépett, amelyből a legkülönbözőbb jelentést lehetett kiolvasni. így volt az új alapszabályzatból az is kivehető, hogy a szabadkőművesség - feltételezett jogok alapján - jogosult lázadások és forradalmak előkészítésére, de ezt csak úgy szabad megtenni, hogy az ügy a szabadkőművességre ne járjon hátrányos következményekkel.

Néha az ilyen értelmezés odáig ment, hogy a körülményektől függően a lázadásról egyenesen mint "kötelességről"-ről beszélt. így írta szó szerint a szabadkőműves újság, a The Freemason's Chronicle (London, 1875. I, 81. old.): "Ha el akarjuk érni, hogy a szabadkőművesség semmiféle körülmények között se kerüljön rossz viszonyba a kormányzattal, úgy fegyvert kell fognunk bizonyos esetekben és vállalnunk kell az elmarasztalást is, a legfensőbb és legszentebb polgári jogok megsértéséért is. Bizonyos esetekben a lázadás a legszentebb kötelessége!" Ez a nyilatkozat nemi áll egyedül, tucatjával tudnék bemutatni rá bizonyítékokat a legtekintélyesebb szabadkőműves újságokból.

A céhidegen körök belépésével a szabadkőművesség hallatlanul gyorsan tért hódított és a legszélesebb körökben elterjedt. Az angol nagypáholy megnyitása után a szabadkőművesség egész Európában meghonosodott. Minden fővárosban nagypáholyt alapítottak. A titkos szövetség gyors előretörése - miként látni fogjuk - gyakran a "lázadás jogát" is jelentette és az állambiztonság alapjainak aláásására vezetett. Alighogy megalapították, államveszélyessége miatt be is tiltották: Nápolyban (1731), Lengyelországban (1734), Hollandiában (1735), Franciaországban (1737) és Spanyolországban is. Ausztriában 1794 óta tilos szabadkőműves páholy alapítása, és a szabadkőművesek, mint titkos szövetség tagjai, emiatt büntethetők. Természetesen nem lehetett megakadályozni, hogy kis számban páholyok nyíljanak nálunk is, így pl. Bécsben nem kevesebb, mint 14 van. Kizárólag Pozsonyban lehetett szabadkőműves tevékenységet folytatni, mert a rendőrség bennük "humanitárius egyesületet" látott, amely állítólag a politikával nem foglalkozik.

Mégis mi az, amit a "fénykeresők", tehát a szabadkőművesek el akarnak érni? - "Nemes lelkület és öntudat, az emberileg elérhető legnemesebb cselekedetek útján", tevékenyen részt akarnak venni a "művészeti, társadalmi építésben, az emberiség tökéletesítésében".
Ennek a fennkölt szellemnek a következményei a valóságban csak később mutatkoznak meg.

A szabadkőművesség világpolgári gyülekezetekre, más szóval páholyokra tagozódik, ezek a gyülekezetek közösségekké vagy más szóval nagypáhollyá egyesülnek és kiterjednek az egész földre. Az a kérdés, hogy vajon a szabadkőművesség titkos szövetség-e, vagy sem, nagyon vitatott. A szabadkőművesek maguk azt állítják, hogy szervezeteik nem titkosak, hanem csupán zártkörűek, csak az ismertetőjegyek és a kultusz titkos. A szabadkőművesek titoktartást fogadnak - főleg arra -, hogy milyen szabadkőműves jelek alapján lehet a testvért felismerni. Ezt elárulni a legsúlyosabb büntetés terhe mellett tilos, erre ünnepélyes fogadalmat kell tenni. Ezek a büntetések: nyakelmetszés, szívkitépés, hasfelmetszés. Vajon csak ijesztésre szolgálnak vagy van tényleges jelentésük is?

A páholyok tagsága a szabályok szerint három fokozatra oszlik: tanonc, segéd és mester. A testvéreknek ez a felosztása még a szabadkőművesség műkőműves elődjétől származik. Néhány nagypáholy azonban több fokozatot is - 11 és 25 fokot - ismer. Ennél is számosabb az úgynevezett skót rendszer 33 foka. Létezik olyan nagypáholy is, ahol 95 fokozat van, amely a leghangzatosabb címekkel és hatósági jogkörrel jár. A német szabadkőművesek mentegetőznek amiatt, hogy náluk a legnagyobb befolyásra éppen azok tettek szert, akik csak szélhámosok voltak. Tény, hogy ez a sok fokozatú rendszer fennáll, és tény, hogy a német páholyok nagyobb része elismert és rendkívüli tekintélynek örvend.

A szabadkőművesek egymást meghatározott jelekről ismerik fel, ezenkívül bizonyos szavakról és kézfogásról. A fokozatnak is van ismertetőjele. Életveszélybe kerülő szabadkőművesnek "vészjelet" szabad adnia, a testvéreknek kötelességük a segítségére sietni. Hogy ilyen vészjelet a világháború közben többször is leadtak, az kétségen kívül áll. Azok a testvérek, akik bajba kerültek, a vészjelekkel más testvérek közbelépését érték el. Ennek a ténynek a híre a legmagasabb helyekre is eljutott, és sokan ennek köszönhették, hogy életben maradtak. így például Kramars testvér.
Magától értetődő, hogy a páholyokban sok a vita, nevezetesen az uralom körül. Ezért kongresszusokat is tartanak, de felkutatásuk szinte lehetetlen. Világkongresszusuknak is az volt a célja, hogy a szabadkőműves szövetséget az egész világon elterjesszék; az egységes vezetés megteremtéséért egy összállami irodát hoztak létre, amely egy világ-nagypáholy alapja. Erről még lesz szó.
De előbb szükségesnek érzem, hogy rövid áttekintést nyújtsak az egész földön működő szabadkőműves páholyokról és a tagok létszámáról: a Német Birodalomban ma 8 nagypáholy, 554 János-páholy és 5 független páholy áll fenn, ők egy nagypáholy-szövetségbe tömörültek.

A német szabadkőművesek száma napjainkban 58 000 körül van. Magyarországon egy nagypáholy van 102 páhollyal és 7500 testvérrel. Nagy-Britanniában "az angliai egyesült nagypáholy" Londonban székel és 3155 páholyt ölel fel. A tagság mintegy 400 000 testvérből áll, hozzászámítva a "skótokat" is. A jelenlegi nagymester von Connaught herceg, VII. Edward testvére. (Ez az a von Connaught herceg volt az, aki - egyebek mellett - az angliai és amerikai cseheket annak akarta megnyerni, hogy az eljövendő csehszlovák állam koronáját ő viselhesse.) Az angliai szabadkőművesek gyarapodása a világháború közben 150 000 testvér volt. Skóciában a skót nagypáholy Edinburgh-ben van. Az ír nagypáholy Dublinban székel 510 páhollyal és körülbelül 18 000 testvérrel. Franciaországban a Grand-Orient de France-hoz 470 páholy van csatolva. A taglétszám a 1917. évben 33 000-re rúgott, a világháború kitörése előtti tíz évben közel megduplázódott. Ezenkívül van még Párizsban egy "Franciaországi Nagypáholy" egy "Supréme Conseil"-lel ("Legfelső Tanács"): ilyet még a német nagypáholy-szövetség sem ismer.

Nekik jelenleg 153 páholyuk van. 1913-ban új nagypáholy alakult Franciaországban, amely lényegében a háborús hisztéria gyümölcse volt. Különösen figyelemre méltó az "Olaszországi Nagypáholy" Rómában, körülbelül 500 páhollyal, amit a német szabadkőművesek többször kétségbe vontak. Továbbá van nagypáholy Hollandiában, Belgiumban, Dániában, Svédországban és Norvégiában. Az utóbbi két országban kizárólag keresztény vallásúak lehetnek páholytagok. Ez számos német páholyban is így van. Svájcban az "Alpina" nagypáholy tevékenykedik, vezető nagymestere Quartier la Tente 33. fokozatú testvér, aki korábban a világ-szabadkőművességben játszott szerepet. Portugáliában az ottani nagypáholy élén Magalhaes Lima 33. fokozatú testvér áll, akit mint az 1910. évi portugál forradalom főbűnösét ismertünk meg. Van még nagypáholy Spanyolországban, Oroszországban, Lengyelországban és a legtöbb balkáni államban, így Szerbiában is -, amely ország "Supréme Conseil"-jának csak röviddel a háború kitörése előtt, a német nagypáholy-szövetség elismerését fejezte ki.

Különösen erős a páholytevékenység az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az 5500 páholy 16 nagypáholynak van alárendelve. A szabadkőművesek számáról az Egyesült Államokban több feltételezés létezik, de miután csupán az "irányított és tökéletes" páholyok azok, amelyet a német szabadkőművesek elismernek, tehát, ha csak azokat veszem figyelembe, amelyeket maga a szabadkőművesség is elismer, akkor a számuk félmillió és másfél millió között ingadozik. A világháború alatt Amerikában - miként a helyi szabadkőműves újságok megállapították - a létszám mintegy 500 000 fővel növekedett. A francia fronton 250 000 amerikai szabadkőműves volt, sokkal több, mint amennyi szabadkőműves Németországban létezett.

Már most ki kell emelnem, hogy az USA-ban mindenki, aki névhez, ranghoz, elismeréshez közel áll, tagja a szabadkőműves-szövetségnek. A szabadkőművesség megalapítása óta (1733, Boston) az USA minden elnöke szabadkőműves volt, így például Georges Washington, Mac Kinley, Theodor Roosevelt és feltehetően Wilson is. Wilsont illetően erre nincs bizonyíték de biztos, hogy a legközelebbi környezete és legbizalmasabb tanácsadói szabadkőművesek, így az elnökhelyettes Marshall testvér, skót magasfokozatú, Lansing testvér House ezredes testvér, Pershing tábornok testvér, ezenkívül az amerikai Munkásszövetség elnöke, Sámuel Gompers és sokan mások. És miként Amerikában, úgy Brazíliában, Chilében, Uruguayban, a közép-amerikai köztársaságokban, Costa Rica-ban, Guatemalában, San Salvadorban stb. is mérhetetlenül sok páholy és nagypáholy van. Sőt Haitinek is van nagypáholya 64 páhollyal és 4000 testvérrel. A libériai néger-köztársaságban, Afrikában - miként a háborúban kiderült - egy színes nagypáholy van, amely 1867 óta tevékenykedik.

Hasonló a helyzet Ausztráliában is, ahol 5 nagypáholy áll fenn, 739 páhollyal, 50 000 körüli tagsággal. Magában Japánban is elterjedt a szabadkőművesség, nem kevésbé Kínában, ahol Szun Jat-szen testvér a világ-szabadkőművesség kimagasló alakja. A szabadkőműves páholyok összes száma a földön, a szabadkőművesek által megadva 24 788, és hozzájuk 2 358 140 testvér tartozik. Megfontolandó, hogy a páholytestvérek igyekeznek a világban jártas emberek lenni: újságírók, üzletemberek, bankárok, ügyvédek, gyárosok, sok köztük a tudós, de különösen sokan vannak köztük képviselők a Föld minden országából, ezért olyan veszélyesek, ezért olyan hallatlanul nagy a befolyásuk, amit a hozzájuk közelállókra gyakorolnak. így lehet csak megérteni és megítélni a szabadkőművesek jelentőségét. Nem alaptalanul írta 1902-ben az angol szabadkőműves folyóirat, a The Freemason's Chronicle (319. o.): "Nagy-Britannia a szabadkőművesség műve!"

A szabadkőművesek ellenfelei számtalan esetben kifogásolták, hogy a szabadkőművesség fő törekvése részesedni a hatalomból és a legfontosabb állami pozíciókban a saját embereit tudni vagy legalábbis az ilyenek jóindulatát biztosítani. így később az a gyanú merült fel, hogy ezeknek az embereknek nem kis részük volt a világháború kitörésében. Ez a gyanú még tápot is kap, ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi két évszázad vezető szellemei majdnem kizárólag szabadkőművesek voltak, akik arra törekedtek - és képesek is voltak rá -, hogy "történelmet csináljanak". Szabadkőműves volt Voltaire - aki a mozgalom vezetője is volt -, I. Napóleon és Poincaré, Benjámin Franklin, Jefferson, Washington, Lafayette, Theodor Roosevelt és Wilsonnak legalábbis az egész környezete, Mazzini és Garibaldi, Ettore Ferrari, Ernesto Nathan, Sonnino, Slanadra, Barzilai és D'Annunzio - mindnyájan egy lánc szemei! Nem megfeledkezve VII. Edward testvérről sem, akit a világ szabadkőművesei mint a legnagyobb szabadkőművest emlegetnek.

Most már bizonyos, hogy a gyanú megalapozott, és ezért szükséges, hogy a szabadkőművesség politikai céljait a tények alapján szemügyre vegyük. Először is azt kell megállapítanom, hogy a német szabadkőművesek túlnyomórészt a politikába nem ártják bele magukat és számtalan esetben hűségüket bizonyították. Egészen más a helyzet a román és az angol - amerikai szabadkőművességgel. Nagyon figyelemreméltó Quartier la Tente, a legjelentősebb szabadkőműves vezető nyilatkozata. Ő a második nemzetközi szabadkőműves kongresszuson Párizsban (1900. augusztus 31. - szeptember 2.) egész nyíltan fő célként jelölte meg, hogy a "Nemzetközi Szabadkőműves Iroda" (Neuenburg, Svájc) egyesítse a szabadkőműves erőket, és így az egész földgolyón megszerezzék a vezetést.

Vajon milyen célból? Ezáltal a szabadkőművesség megteremti azt a kiindulási pontot, ahonnan az egész világot a kezében tudja tartani. Ez a szabadkőművesség célja, amely már a világ minden táját elárasztotta. Röviden összefoglalva céljuk a "világköztársaság megteremtése". Akinek az az ellenvetése, hogy ez csak egyes egyének különvéleménye, annak figyelmébe ajánlom, hogy ezek az egyének mint 33. fokozatú nagymesterek a szabadkőművesség élén állnak. Tehát ez a kifogás nem fogadható el, mert miként Quartier la Tente, ők a páholytagság vezetői például Franciaországban, Angliában, Svájcban, Olaszországban és az USA-ban. Feltehetően máshol is. Már az első nemzetközi szabadkőműves kongresszuson Párizsban (1889. július 16-17.), amelyet a "dicsőséges" francia forradalom százéves évfordulójának szenteltek, pontosan ezt a gondolatot fejtették ki. Az elérendő cél: az ateista világköztársaság. Frankolin testvér, a Grand-Orient de France ünnepi szónoka a következőket mondta: "El fog jönni az a nap, amikor - amit sem a XVIII. század, sem 1789 nem tudott valóra váltani - minden nép összetöri a monarchiákat és a vallásokat.

Ez a nap már nincs is nagyon messze. Ezt a napot várjuk... Ez a nap meghozza az általános nép- és világtestvériséget. Ez az eszménykép, amely előttünk lebeg. A mi dolgunk e napon az általános világtestvériség fényének fellobbantása lesz!" A hitetlenkedő olvasó elé egy harmadik példát is tárok: ez az eset közvetlenül a világháború kitörése előtt történt. Az 1912. évi május 25 - 27 közötti nemzetközi szabadkőműves konferencia, amely Luxemburgban volt megtartva, - már akkor - a világ szabadkőművesei fő céljának a következőket jelölte meg: elengedhetetlen előfeltétel a szabadkőműves világköztársaság, amely valóban képes lesz biztosítani a világbékét. A tanácskozások tárgyát a Neuenburgban létesítendő "Nemzetközi Szabadkőműves Iroda" felállítása képezte, melybe az országok nagypáholyai delegátusokat küldenek. Miért? Milyen cél érdekében?

Hallgassuk meg Hevesi testvért, aki a magyarországi nagypáholy legjelentősebb alakja. Hevesi testvér egy egységes szabadkőműves világszövetség megalakulását kívánja; egyértelműen világrengető következménye az lenne, hogy a szabadkőművesség hatalmas súllyal esne a mérleg serpenyőjébe, egységes lenne az egész világ, és ilyenformán a legfontosabb napi kérdéseket szabadkőműves szellemben, azaz a köztársasági államforma javára döntenék el! Hevesi testvér indítványát lényegében elfogadták. De a szabadkőművesek óvatos emberek. Nem tették határozattá, mert "az elővigyázat ezt megtiltotta". Mégis hangsúlyozták, hogy a szabadkőművesség már mindenhol rendkívüli jelentőségre tett szert, sok-sok törekvés tőlük indul el, anélkül, hogy erről a széles tömegeknek a leghalványabb sejtelme lenne. (Ez érhető, ha tudjuk, hogy a Parlamentekben á szabadkőművesek milyen nagy számban foglalnak helyet és hallatják hangjukat.) Addig kizárólag a szabadkőműves világszövetség megalakítására kerülhet sor. A két legtevékenyebb szabadkőműves, a már többször említett Quartier la Tente 33. fokozatú testvér, és a portugál forradalmár Magalhaes Lima 33. fokozatú testvér vették kezükbe megalapítását. Nekik nagyobb feltűnés nélkül sikerült elérniük; először azt, hogy egy látszólag ártalmatlan intézményt céljaikra felhasználhassanak: az eszperantó kongresszust, amely 1913. augusztus 25 - 31. között Bernben (Svájc) ülésezett, ahol Zamenhof világnyelvét elfogadták és ugyanazon a napon, nevezetesen 1913. augusztus 30-án megalakult a szabadkőműves világszövetség és az eszperantót világnyelvnek nyilvánította.

Ugyanebben az időben ülésezett Hágában a VI. Nemzetközi Szabadkőműves Konferencia (1913. augusztus 23 - 25.). Már a meghívóban is volt egy rendkívüli figyelemreméltó rész, szószerint: "A szabadkőműves népek szövetségének eszméje az utóbbi években (Alliance des peuples d'abord maconniques...) mind több és több szívet hódított meg... Újból hangsúlyozzuk, hogy elszánt akaratunk, hogy a szabadkőműves világláncolatot (la chaine maconnique universelle), amely eddig csak eszménykép volt, végre valósággá változtassuk... A serény agitátorok egész légiójának kell a közhangulatot átformálnia..."

Ezeken a példákon keresztül akartam bemutatni, hogy a szabadkőművesség legközelebbi célja, amelynek létrehozásáért minden befolyásukat latba vetik, az egész világra kiterjedő "Szabadkőműves Világszövetség". De a végcél a Világköztársaság megalakítása, amely felől egyetlen olvasómnak sem lehet már kétsége. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy a néptömegeket, különösen a német népet az eddigi "tekintélyek" ellen, az "uralkodók" ellen, a "zsarnokok" ellen felbőszítse, a népeket tőlük szellemileg felszabadítsa, őket "egyenjogúsítsa" és ezzel felettük az uralmat megszerezze. Csak az a kérdés, kik azok, akik a "szuverén" nép nevében hangoskodnak és az egész emberiséget a kezükben tartják. Ez a szabadkőműveseknek soha nem okozott fejtörést. És ami Franciaországban nemrégen és Portugáliában 1910-ben lehetséges volt, miért ne történhetne meg Németországban és Ausztriában is? Hiszen akkor "a polgári demokráciák szent szövetsége" a tartós világbékét biztosítani tudná.
Ennél az esetnél nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a pacifisták, a világbéke hívei a legszorosabb kapcsolatban álltak a "Grand-Orient de France"-szal. Emlékezetes eseménye volt a világháború előtti időnek, hogy a szabadkőműves kongresszusok elválaszthatatlanul összefonódtak a pacifista kongresszusokkal, így például a "Hágai békekonferencia" és a szabadkőműves kongresszus 1913-ban.

A fő személyek jórészt ugyanazok, így például A. H. Fried testvér pacifista, ő volt a német császár legelszántabb ellensége. Az ismert pacifisták közül prof. dr. Lammasch és prof. Foerster nem voltak szabadkőművesek, de tudtukon kívül az ő befolyásukat erősítették. Az a hiszékenység, amit prof. Lammasch Woodrow Wilson elnök iránt tanúsított becsületességéből fakadt, azonban a németeknek a császár tanácsadójaként - mint minden rosszul képzett politikus - végtelenül sokat ártott.

Még feltűnőbb volt a következő eset: a pacifisták a kritikus 1911. és 1914- év között különlegesen nagy buzgalommal a világbéke fenntartásán fáradoztak, másrészt a politikai életben a jelentős páholytagok, miként Delcassé testvér, Poincaré testvér, Briand testvér, Millerand testvér stb. az angol és orosz államférfiakkal egyetértésben a világháború előkészítésén fáradoztak. Az elfogulatlan megfigyelő, ha állhatatos kitartással keresi a szövevényből kivezető fonalat, csak egy lehetséges megoldást talál: a szerepek ilyen felcserélődése, ez a kettős játék - amit néhány jóindulatú pacifista nem is gyanított - egy feladat része volt. Ilyen kettős talajon állt a politikában Kramars testvér, aki tevékenységét rendkívüli ügyességgel űzte: látszólag lojális volt, de a valóságban a legvadabban uszított háborúra a Monarchia ellen, ahogyan csak el lehet képzelni.

A pacifizmust csak az ostoba németek prédikálták. Nekünk a militarizmusra kellett volna esküdnünk és nem a tekintélyeket összetörni, uralkodónkat a trónjáról letaszítva a köztársaságot bevezetni. Az orosz imperializmus esetében erről akkoriban éppúgy nem esett szó, mint a Brit Világbirodalomban.

II. Belépés a szabadkőműves szövetségbe

Arra a kérdésre, mi a szabadkőművesség, az ismert belga szabadkőművestől, Goblet d' Alviella 33. fokozatú testvértől kapjuk meg a választ:

"A szabadkőművesség olyan titkos szövetség, amely szabad és becsületes férfiak testvéri szövetsége, erősebb és nagyobb, mint bármely foglalkozás, párt, nemzet vagy vallás szövetsége." A francia nagypáholy a szabadkőművesség céljaként az igazság keresését, az erkölcs tanulmányozását, a szolidaritás gyakorlását nevezte meg. A szabadkőművesség - mondják ők - az emberi nem nemesítésén, tökéletesítésén fáradozik. Lényege a türelem, minden dogma elutasítása és az abszolút lelkiismereti szabadság. Jelszava a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. Hasonlóan nyilatkoztak más nagypáholyok is. (Egy későbbi tanulmányomban vizsgálat tárgyává teszem, vajon ezek a nemes és emberbaráti elvek megfelelnek-e a tényeknek.)

A szabadkőművesség létrejötte a mondák ködébe vész. Már többen megpróbálták az eredetét a legkorábbi időkig visszavezetni: kapcsolatba hozták a Mithrasz-kultusszal, a mélyértelmű pythagoraszi számmisztikával, sőt Euklidésszel, a matematika atyjával is. Mások a római építészetben (collegia fabrorum) látták az előfutárát, megint mások Hiramban, a salamoni templom építőjében látják a szabadkőművesség alapítóját. A Templomos Rend a XIV században a szabadkőművesség kiindulási pontjának a "Svédországi Nagypáholyt" tartotta, és nagyon valószínű, hogy e páholy és a Templomos Rend léte között közvetlen kapcsolat volt, bár erre még nem sikerült bizonyítékot találni.

De mit is jelent a szabadkőműves elnevezés? Ma már kétségen kívül áll, hogy a szabadkőművesség a régi operatív kőművességből eredt. A céhbeli kőfaragók, szobrászok, kőművesek építőmestereikkel egész Európát bejárták és azon a helyen állapodtak meg, ahol munkát kaptak. Saját használatra való jelképekkel, ismertetőjelekkel és művészeti titkokkal rendelkeztek. Szabadkőműveseknek az alacsonyabb képzettségűeket nevezték, akik csak közönséges házakat, falusi templomokat stb. építettek. Szabadkőműveseknek nevezték őket a középkorban azért is, mert a céhektől függetlenek voltak, és talán amiatt is, mert művészi tevékenységüket méltányolva a királyoktól és a papságtól szabadságot és sok előjogot nyertek. Az első építészeti védegyletről vagy céhről Franciaországban, Párizsban, 1258-ban történik említés. Angliában az első nagypáholy 936-ban, Yorkban ült össze. Az angol királyok az építőművészetet a leghathatósabban támogatták, így történt, hogy csakhamar a szabadkőművességet "királyi művészetként" emlegették. Ezt az elnevezést a mai szabadkőművesek is előszeretettel használják. Számtalan kastélyt, kőhidat és hatalmas templomokat építettek az egykori szabadkőművesek, amelyekből sok mű ma is fellelhető.
Az építőművészet hanyatlásával - mely a XVII. században kezdődött - az operatív kőművesek helyzete is rosszabb lett Európában, súlyosbította ezt még a számtalan háború is.

Csak Angliában maradt fenn, de laikusok belépésével új szellem áramlott az angol páholyokba. "Polgárok, nemesek és iparosok belépésével megváltozott a szabadkőművesség összetétele, felvételi kérelmüket a közösség jóvá is hagyta." "Ekkor már sem kőfaragók, sem kőművesek, sem szobrászok nem voltak, csak fiktíve használták és ma is használják a kőműves nevet, amikor már a kézművességet nem pártolják sehol." így bizonygatta Limousin testvér, aki 1908-ban a francia Acacia folyóiratban Hiram álnév alatt a szabadkőművesség rövid történetét megírta.
A felavatott kőművesek száma egyre több. Nagyban elősegítette az elkövetkező állapotnak a kialakulását, hogy felvételkor meghatározott összeget kellett a "kérelmezőnek" lefizetnie, emellett a belépéskor lakomát fizettettek. Ez sok céhben szokásban volt, különben a tagok a belépést nem hagyták jóvá. Egyébként a páholyalapításkor számtalan új tagot toboroztak részben a pompás lakoma, részben a titokzatos "királyi művészet" vonzereje által. Végülis egyre több lett a páholyokban a név szerinti kőműves.

Az 1717. évben történt az a változtatás, amely az eredeti operatív kőművességet szellemi kőművességgé (spekulatív szabadkőművességgé) tette. Négy angol páholy bezárt és egy új nagypáhollyá alakult, új alapszabályzattal és új alkotmánnyal. Jákob Anderson prédikátor megalkotta a "szabad és felavatott kőművesek alkotmánykönyvét" 1723-ban, és ez még ma is a szabadkőművesség legfontosabb forrása.

A további történeti fejlődésükről semmi közelebbit nem tudunk, csak annyi biztos, hogy a jelenleginek az angol szabadkőművesség az őse.

Kik ezek a "fénykeresők", tehát kik a szabadkőművesek, és mit akarnak azzal, hogy bizonyos magasabb képzettség előfeltétel? A felvételhez a 24. életév betöltése is szükséges, Luftans-t, egy nagymester fiát azonban mégis már 18 évesen felvették. A férfi nem is minden "irányított és tökéletes" páholyban előfeltétel, azonban jelenleg erőteljes mozgalom harcol a nők felvételéért. A "Wiener Grossloge" ezzel még szemben áll, de a nagymester, maga Schlesinger testvér is lehetségesnek tartja, hogy ezen a nézeten változtatni fognak. Magyarországon sok páholyban találunk nőket. Az "Eklektischer Bund" (Frankfurt am Main) a kérdésit Hollandiához hasonlóan oldotta meg, ahol 8 vegyes páholy van, például Amszterdamban, Rotterdamban, Utrechtben, Hilversumban és! Hágában. Belgiumban a szocialista miniszter asszony, Vandervelde testvér egy női páholy elnöke. Korábban - a XVIII. században - számtalan női páholy létezett, nevezetesen Franciaországban, de Németországban is. Gazdagság és jómód nerri volt kifejezetten előfeltétel, mégis egyre kevesebb vagyon nélkülit vettek fel és az évek során belépésüket nagyon megnehezítették.

A "fénykeresőnek" először is két "mester" közbenjárására van szüksége a belépéshez, akik érte jótállnak. Ők fogják a páhollyal ismertetni a szándékát, így azok róla pontos értesüléseket szereznek be; előzetes nyomozást folytatnak le, ezután a kérelmet bejegyzik felvételi kérelemmé, amelyhez csatolják az életrajzot.
A felvételi kérelemről kigolyózás (Ballotage) útján döntenek. A "Wiener Grossloge" alá tartozó páholyoknál 3 vagy több fekete golyó sötét Ballotage-t jelent (= elutasítás), 1 - 2 fekete golyó homályos Ballotage, ha nincs fekete golyó, az a "ragyogó Ballotage" (= felvétel).

A páholyok élete - mondta Schauberg - valódi fénykeresés, minden páholy a fény egy- egy temploma. A páholyokban ezért a felvételnél a legszigorúbb követelmény a fénykeresés: "részesülni a fény-bőr' ez a fő dolog. Mielőtt a felvétel megtörténne, a keresőnek a rettegések egész sorát kell legyűrnie. Átvezetik egy fekete kamrán, amely csak halványan van megvilágítva, a sarokban egy csontváz áll. A sötétkamra az anyaméh jelképe, és a lépcsőfokok a próbákat jelképezik, amelyek a születés sötétsége és a halál között vannak. Az "előkészítő testvér" megjelenik és a keresőnek barátságosan elmagyarázza, hogy a fénykereső olyan, mint az újszülött, aki meztelenül, szegényen és (szellemileg) vakon lép be a világba. Ezért a keresőnek ruháit le kell vennie és értékeit be kell szolgáltatnia. Korábban ezt az előírást szó szerint vették, ma megelégednek a felsőruházat levetésével és a bal lábra papucsot kell felvenni, de már ez is kezd kimenni a divatból. Ahogy múlt az idő, minden színpadiasság, ami a rendet (szövetséget) körülvette, fokozatosan eltűnt. De még napjainkban is zajlott le így felvétel, erről Berillon testvér tudósít a "Le Phenix páholy története" című könyvében: "A keresőt bekötött szemmel és összekötözött kézzel a páholy épületének legfelső emeletére vezették, ahol először is le kellett diktálnia a végrendeletét. Ezután a lábát is összekötözték. Ebben az állapotban kötélen leengedték egy mély kútba, ahonnan csak akkor húzták fel, amikor úgy érezték, hogy bátorságát már kellően próbára tették." A francia páholyok felvételi ceremóniája ma is nagyon különös. Romeissen testvér, aki több alkalommal vett részt ilyen felvételen, erről a "Herold" szabadkőműves újságban (1908) számolt be: "...Az előkészítő és a testvérek fekete kámzsába voltak öltözve és fedett arccal léptek a keresőhöz. Szemét bekötötték és egy székre ültették, szemben Kelettel.

Ezután megkezdődött a hosszas vizsgáztatás, amit a székmester politikai és vallási szempontok szerint állított össze és végtelen sok kérdésből, keresztkérdésből állt, amire röviden, kapásból kellett válaszolni. Ha teljesen feddhetetlennek bizonyult "lég azt is megkövetelték a testvérek - legalábbis Franciaországban hogy jó republikánus és szabadgondolkodó legyen... Ezután a vizsga után következett a vándorlás (az úgynevezett "utazás"). Ekkor a fénykeresőnek minden elképzelhető akadályt az útjába tettek, úgyhogy lépésről-lépésre botladozott előre. Majd egy középre felállított vékony lécre kellett felmennie, amint a közepére ért, le kellett borulnia úgy, hogy egészen közel állt a leeséshez. Ez alatt a székmester újabb kérdéseket tett fel neki, amely szellemi képességeit és beszédkészségét tette próbára. Amennyiben megfelelőnek találják, hűségesküt tesz, a kötést leveszik a szeméről és mindegyik testvér felé tartja a kardját, nem fenyegetően, hanem a szövetségbe való felvételét jelképezve, hogy őt ezentúl utolsó leheletükig megvédelmezik.

De a német szabadkőművesség köreiben is hasonlók a szokások aszerint, hogy mi válik a szövetség hasznára, még ha ezeket a szokásokat sok szabadkőműves helyteleníti is. Milim testvér (valószínűleg álnév), aki 25 éve szabadkőműves, röviddel ezelőtt egy kis könyvet jelentetett meg "Erfahrungen und Enttäuschungen eines alten Logebruders" címmel, maró gúnnyal megírt ismertetése "rémületet" keltett. Ő is ismerte a fekete kamrát a csontvázzal és már előzőleg ugyan hallott erről, mégis a legborzalmasabb dolognak tartja, amelyet valaha is ismert, a később történteket is rossz viccnek tartotta addig, mert nem tudta elképzelni, hogy komoly férfiak ilyen maskarákba öltözzenek. Legelőször neki is bekötötték a szemeit - a kötésbe egy kis kárpitanyagot helyeztek, hogy lehetetlen legyen keresztüllátni a kötésen, a legkisebb fénysugár sem hatolt rajta keresztül. Megkezdődött Milim testvér hosszú vándorlása, két testvér kart karba fűzve vezette őt, mint például: "Hajoljon mélyre, itt szemben egy gerenda van, amely alatt át kell bújnia! Tegyen egy nagy lépést előre, itt víz folyik, át kell lépnie felette!" Nyilvánvalóan így akarták megszeppent hangulatba hozni. Azután hirtelen: "Állj! Egy ajtó előtt állunk, kopogjon!" Abban a pillanatban, hogy ez az utasítás elhangzott, az ajtó felől egy hatalmas ütést kapott; ezúttal teljesen elérték céljukat, mert Milim testvér rettenetesen megijedt és összeesett.

Feleszmélése után kérdezz-felelek játék következett, amely Milim testvér számára egyenesen gyerekesnek tűnt. A vizsga után a "fénykeresők" őt egy templomba vezették, ahol szépen zengő zene szólt, és egy férfikórus szívhez szólóan énekelt. De még nem lett vége, hanem újból folytatódott az "utazás" a legkellemetlenebb módon. "Átvezettek - beszéli el Milim testvér - tűzön és vízen, azaz hirtelen láng sistergett előttem, amely megégette a szakállamat, majd hideg spriccelt az arcomba olyan váratlanul, hogy hátrahőköltem. Ez a testvérek számára valószínűleg nagyon mulatságos lehetett, mert több alkalommal csendes kuncogást hallottam magam körül. Végül a trón elé, a legfenségesebb mester széke elé állítottak. Ekkor közölték velem, hogy ő P. testvér, és így szóltak: "Hajoljon meg előtte, mert ez az a hely, ahonnan ezt a tiszteletre méltó páholyt irányítják." "Ekkor ünnepélyes fogadalmat kellett tennem, hogy mindazt, amit látni és hallani fogok, titokként megőrzöm, vagy most még visszaléphetek."

Mire voltak jók ezek az ijesztgetések? Henne am Rhyn testvér, egy nagyon óvatos szabadkőműves író, aki éles hangon kelt ki a szabadkőművesség eltévelyedései és kinövései ellen, a következőket mondja el: "A belépés a templomba (páholyba) az életbe való belépést jelenti. Az élet egy változatos utazás, amelyet oly gyakran félreismernek. Ahogy az embernek az élete során oly sok vizsgát kell kiállnia, úgy a fénykeresőnek is be kell bizonyítania állhatatosságát. Ez három úton történik, ezen fokozatokra biztos vezetés által vállalkozhat. A tanoncfokozatban találkoznak olyan elemekkel a keresők, mint a tűz, a víz, a föld. Ezeknek a mélyebb értelme: a kereső a fényt megtalálja a tűzben. A vad tűztől az ember gyakran megperzselődik és elpusztul. A bölcs elővigyázat azonban megszelídíti a tüzet és kellemes meleggé változtatja. A vízben kialszik a féktelen lobogás, a víz, a hideg önzés elfojtja az emberiségért való lelkesedés szent tüzét. A bölcs megfontoltság hideg hullámai közönyössé tesznek az eszmék iránt, és ez csak jó hatással van az egészségre és a lelki élet tisztaságára. A föld pora a gazdagságot, pompát és szépséget jelképezi, a földbe vetett magszem jelenti az anyaméh gyümölcsét is, amely pompás virággá, majd ízletes gyümölccsé válik."

Láthatjuk, hogy a szabadkőművesek és különösen a németek sok jelképet és hasonlatot használnak.

A szabadkőművesek szokásaikat nem akarják könnyen érthetővé tenni és őszintén feltárni. "Nincs olyan ember - mondja Wilhelm Ohr testvér - "akivel ezeknek a szokásoknak a lényegét közölni lehetne. Mert lényegük nem közölhető, csak átélhető, lehetetlen leírni vagy elmesélni." Ezzel együtt ha egy kívülálló, egy "profán" megkísérli, hogy a világ elől elrejtett titkokba behatoljon, azt ne kíváncsiságból tegye vagy a szabadkőművesség nevetségessé tételéért, és főként ne tegye feltűnés keltése miatt. Ennek a könyvnek is sokkal inkább a szabadkőműves álláspont feltárása a célja - az igazságra, a fényre, a megvilágosodásra való törekvést, mint célt, maga a szabadkőművessé jelölte meg -, hogy ez az igyekezetem látszólag a szabadkőművessé ellen irányul, az számomra közömbös.

Egyébként a páholyok szokásai - dr. Ottó Henne szerint - "csak annyiban titkosak, amennyire az elengedhetetlen a céltalan vagy rosszindulatú külső behatások kizárására. Tudományos vagy egyéb komoly célból szabad és kell is betekintést engedni. Mert ez is az emberiség kultúrájának része, és nem szabad titoknak maradnia. A tudomány nem ismerhet titkot."

Ez egészen máshogy hangzik, mint az a borzalmas eskü, amely a Svédországi Nagypáholyban van érvényben, ami oly súlyos és olyan nagy terjedelmű, hogy itt csak részleteiben közölhetem. Ez az eskü ugyanis kötelességévé teszi a fénykeresőnek a feltétlen titoktartást. A szent evangéliumra kell megesküdnie, hogy soha nem fog beszélni a szabadkőművességről vagy önmagáról mint szabadkőművesről - kivéve szabadkőművesek előtt. - Meg kell esküdnie, hogy soha nem lép be más titkos társaságba - kivéve, ha felettesei erre engedélyt adnak -, meg kell esküdnie arra is, hogy rendi feletteseinek tilalmait és parancsait hűségesen megtartja stb.

Az eskü befejezése szó szerint ez; "Abban az esetben, ha ezt a fogadalmamat a legkisebb mértékben is megszegem, úgy azt akarom, hogy vágják el a torkomat, szívemet; nyelvemet, és belső szerveimet tépjék ki és dobják a végtelen tengerbe. Testemet égessék el, hamvaimat szórják szét a levegőben és ezzel emlékemet töröljék ki társaim és az emberiség emlékezetéből."
Az iszonyú különbség a két nyilatkozat között nyilvánvaló, és haszontalan a kérdés, hogy ezzel a borzalmas esküvel mi a céljuk? Ha a társaságukról van szó, akkor csak azt hajtogatják, hogy a céljuk csak az igazság keresése és az emberiség tökéletesítése. A szabadkőműves újsága, a "Latomia", mely a Svéd Nagypáholy fent ismertetett esküjét és szinte az egész szabályzatát közölte, követeli ennek a társaságnak a felszámolását, mert államot akar alkotni az államban. Egy kis ideig még időzzünk el ennél az eskünél és hallgassuk meg, hogy a Svéd Nagypáholy alapszabályzatának 7. fejezetében mit ír arról a szabadkőművesről, aki esküszegés bűnét követi el: "Az a testvér, aki titoktartási esküt tett rendbe való belépésekor, ezután sem idegen beavatatlannak, sem alacsonyabb fokozatú testvérnek nem fedhet fel semmit, amit a rendben vele bizalmasan közöltek. Ha ilyesmiben bűnösnek mondják ki, akkor titokban végre kell hajtani rajta azt, ami a saját esküjében áll, és a Földgolyó egyetlen pontján se legyen biztonságban a bosszúálló kéztől A becsületes, igaz és felavatott testvérek mindenhol utolérik..."

Ezzel arra a sokszor felvetett kérdésre válaszoltam, hogy vajon a szabadkőműveseknek felvételükkor kell-e esküt tenni vagy csak fogadalmat tesznek? Ezt az esküt megtalálhatjuk a svéd rendszerben és a Grosse Landesloge von Deutschland" is bevezette, mert a páholy más rendszerrel vagy az esküt helyettesítő fogalommal nem érte be. Az esküvel vagy fogadalommal felvett személyt testvéri csókkal vagy kézfogással biztosítják, hogy már részese a "Fénynek". Ez a fény betölti a páholyt, a felavatott szövetségese a többi testvérnek, zenével kísért ének üdvözli őt, mint testvért. Megismertetik vele a páholy három támaszát (bölcsesség, erő és szépség), így megismeri a fényt, a díszítést és az eszközt, azután beavatják az első fokozat jeleibe, szavaiba és kézfogásába, megtanulja a kopogtatás módját és kőműves ruházatot kap (kötényt), jelvényt és kesztyűt - ezzel véget ér az ünnepélyes felavatás. A felavatott külső formájában már szabadkőműves, közben a különös tan mélyebb értelme és a végső cél még ismeretlen előtte, ami egyébként az átlag szabadkőműves előtt egész életében ismeretlen is marad; ezt csak akkor ismerheti meg, ha hosszú évek múlva egy páholy "székmesterévé" válik.

Még királyokkal is előfordult, hogy a magas fokozatot soha nem érték el. Tudunk olyan királyi szabadkőművesekről, akik a rend "titkát" soha nem ismerhették meg. Számtalanszor megtörtént az is, hogy szabadkőműves írók, akik egy páholy székmesterei voltak, a legjobb meggyőződésük szerint biztosítottak arról, hogy a szabadkőműves jelképek mélyebb jelentése nem titok. Ez teljesen hihetetlennek tűnik, ha arra a borzalmas esküre gondolunk, melyet a Svéd Nagypáholyban kötelező letenni. Az ilyen bizonygatások ellentmondanak az ismert tényeknek, s azoknak is, amelyeket a továbbiakban mutatok be. :

III. Szabadkőműves intézmények, szokások, jelképek

A szabadkőműves szokások, intézmények és jelképek értelméről éppoly keveset tudunk, mint azokéról, amelyek nem ehhez a rendhez tartoznak. Ha egészen röviden is, de beszélnünk kell arról a kevésről, amit erről az egyébként terjedelmes szabadkőműves irodalom tartalmaz.

A testvérek gyülekezési helyét páholynak hívják vagy műhelynek, templomnak. Az illetéktelenek behatolását el akarják kerülni, ezé szükséges a páholy leplezése, biztosítása. Ez az őrtestvérek, "cserépfedők" kötelessége, akiknek joguk van a belépőket levizsgáztatni, és csak azokat engedik be, akiknél mindent rendben találnak A páholynak, helyesebben a páholyteremnek nem lehet ablaka, vagy ha van, fedettnek kell lennie. A terem ebből kifolyólag - előírás szerint - sötét, a fényt a szellemi megvilágosodás jelenti, amely legyőzi a sötétséget.

A szabadkőművest az egész világon testvérnek nevezik. Az írót szabályzat a testvér megjelölésre a három pontot: .-. használja az illető szabadkőműves kezdőbetűinek megjelölésével, ezért ellenfelei őket gúnyosan "hárompontos testvéreknek" nevezik. A hármas szán egyébként a szabadkőműves életben is szerepet játszik, így a köszönésnél és elsősorban a jelképeknél.

A páholytevékenységet a testvérek "munkának" hívják. Páholymunka például új testvér felvétele és támogatása - erről a részről a szabadkőművesek rendkívül érdekfeszítően és lélekemelően tudnak írni.

Egy olyan testvér emlékezetére, aki "az örök világosságba lépett be", az egész páholy gyászol. Ez kezdetét veszi - írja Schauberg testvér - az elhunyt feletti ítélkezéssel; ha a páholy őt becsületesnek ítéli, akkor megkezdődik a sajátos gyászszertartás, mely három részből, a gyászbeszédből, a lámpagyújtásból az elhunyt jelképes szarkofágja előtt, melyet a jelenlévő testvérek virággal díszítenek és a koporsót háromszor három részletben körüljárják. A szertartás végén a testvérek láncot alkotnak és testvéri csókot váltanak. (A testvérlánc abból áll, hogy a szabadkőművesek a jobb kezüket az előttük álló vállára helyezik. Henne am Rhyn leírása szerint a testvérlánc a jelenlévők egységét és összetartozását szimbolizálja.)

A szabadkőművességnek szerfölött nagy számban vannak jelképei és ezek a kötőanyag szerepét játsszák azok között, akik egyazon szellemi irányzathoz tartoznak. Azok a nagy és örök igazságok, amelyek az emberiség tulajdonát képezik, a szabadkőművességen belül nem szavakban vannak kifejezve. Sokkal inkább arra törekednek, hogy olyat alkossanak, ami az érzelmekre hat jobban. A tanoncfokozatban különös jelentősége van a jelképeknek, amelyek célja a felvilágosítás. A jelképet - mondja Beyer testvér a szászországi nagypáholyból - a testvéreknek meg kell tanulniuk az emberiség jobb megértéséért, hogy a Lét alapjai világosan és egyértelműen álljanak előttük, és így eleget tudjanak tenni a kötelezettségeiknek. Maguk a szabadkőművesek is ezáltal egy eltakart jelképet látnak a szabadkőművességben. A testvérnek át kell éreznie és élnie.

A német szabadkőműveseknek - főleg az alsó három fokozatban - kizárólag az érzelemre és nem az értelemre kell koncentrálniuk. Ennek megfelelően értik meg a jelképek jelentését, a "fényekét" (Isten, Lelkiismeret, Emberiség), az égitestekét (Nap, Hold, Föld), az eszmékét (Bölcsesség, Erő, Szépség) és természetesen az eszközöket is (kalapács, szögmérő, körző). Először - Henne am Rhyn szerint - megérti a fényeket, az Istenség, Lelkiismeret, Emberiség fényét. A kalapács a hatalom jelképe, a szögmérő a lelkiismereté, a körző pedig a külvilág, a környezet jelképe.
Magát a jelképet kell megérteni, és ha valaki a szavakon vitatkozik, könnyen megtörténhet, hogy a szabadkőművesek előtt nevetségessé válik. Például egy másik szabadkőműves a szögmérőt Isten, a körzőt a világ jelképének tartja. Máshol azonban ez áll: a körző szimbolizálja a testvéreknek a külvilághoz való viszonyát, hogy a kívülállók "lábukkal nem a helyes ponton állnak", - ezek a szavak mindaddig értelmetlenek maradnak, ameddig a mélyebb értelmük ismeret len előttünk.

Eszerint beszélnek a szabadkőművesek "az igazság mércéjéről", a "jog szögmérőjéről", a "kötelesség körzőjéről", és, hogy ennek a körzőnek a hegyét az igazi szabadkőműves a szívén érzi.
A legtitokzatosabb például az a rész, hogy "a mester a szögmérő és a körző között található". Aki a szabadkőműves jelképek lényegé be akar behatolni, annak nem szabad kétségbe vonni, hogy ezek a szavak nemes értelmet rejtenek magukban, akkor is, ha a mester-katekizmus idevágó részei első pillantásra balgának tűnnek.
"Mit találhatunk a koporsó alatt és fölött? - Egy körzőt és egy szögmérőt. Miért? - Hogy a mestert emlékeztesse. Ha a mester elveszik, hol lehet őt újból megtalálni? - Szögmérő és a körző között. Mit jelent ez? - Azt, hogy mindenkor lehetséges a jó útra visszatérni annak, aki balszerencsés módon eltévedt."

A "Grosse Landesloge von Deutschland" jelenlegi mesterkönyve tartalmazza ezeket a kérdéseket és válaszokat.
Szimbolikus jelentése van a három teremnek, a szőnyegnek, a ragyogó csillagnak - amely lehet ötágú, de gyakran Dávid-csillag. Különösen nagy jelentősége van a csillag közepén a "G" betűnek: jelenti az Istent (Gott), de jelenti a megismerést is (Gnózis)1 és végül jelenti a Geometriát, a királyi művészet alapját. Az angolok a "G" betűt "Grand Geometrician"-nak nevezik, a nagy világépítő mestert is jelképezi, ezen kívül a generációk folyamatát = teremtést.
Mellékes jelentőségű jelképek még a mérőón, a vízszintező, a vakolókanál, a mérce és a véső.

A szabadkőművesek nagy fénynek a Bibliát nevezik. A Tanonc-katekizmusban így hangzik a 17. kérdés: "Melyik a szabadkőművesség három nagy fényei? - A Biblia, a szögmérő, a körző." 18. kérdés: '"Hogyan kell ezt értelmezni? - A Biblia hitünk alapja, a szögmérő jelképezi tevékenységünket, a körző pedig viszonyunkat az emberekhez, különösen a többi testvérhez." A Nap és a Hold a "székmesterrel" a kis fények.

A mesterfokokban Hiram személye a fő. Hiram vagy Adonhiram volt a monda szerint Salamon templomának építője. Anderson őt a "legtökéletesebb mesternek" nevezte és művét kora legkiemelkedőbb legértékesebb épületeként tartja számon. Hiram állítólag három hibázó segédjét agyonütötte, mert a tilalom ellenére a mester titkait kilesték. Ő a szabadkőművesek szemében a kötelességteljesítés mintaképe.

A harmadik fokozat lényeges jelképei: a koporsó, a koponya és a
csontváz. A nagypáholyok épületei a legkülönbözőbbek. A "G. d. W." nevű páholyban a régi tagok viaszmását koporsóban tartják, és a testvérek saját koporsóról gondoskodnak maguknak. És végezetül a "Grosse Landesloge von Deutschland"-ban a koporsó fekete szőnyeggel van letakarva. Ezzel csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a koporsószimbólum minden páholyban lényeges része a szabadkőműves tannak és szokásoknak. "A szabadkőműves a pályafutását a fekete koporsóban kezdi és mesterként fejezi be..." A János-páholy mesterfokozatú szabadkőművese az embereket az elképzelhető legmélyebben ismeri. Kétségbevonhatatlan igazság, hogy minden emberi tudás, igyekezet, munka hivalkodó és hiábavaló. Ezt megértjük - mondja Ottó Hieber testvér a "Grosse Landesloge von Deutschland"-ból -, hogy a rend jelképéül választott halál a szemlélőt elborzasztja, de - ez más szempontból ideillik - a mesterfokozatnak külön misztériuma van, és feladata az, hogy a halált és az életet kibékítse egymással."

A tanoncok jelképe a nyers, faragatlan kő. A faragatlan követ először meg kell munkálni, ki kell faragni, hogy az építésnél fel lehessen használni. Az a tanonc, aki a szabadkőműves rendbe belép, a páholy szemszögéből egy faragatlan kő, ezért először faragatlanságát és fogyatékosságait, hibáit és hiányosságait fel kell ismernie és teljes erővel az önismeretre kell törekednie.
A segédfokozat jelképe a kocka alakú kő: a megmunkált, vagyis a kocka alakú kő beilleszkedik az emberiség templomába. A cél az önuralom, erre kell törekednie a segédnek, önuralom és a mesternek való alárendeltség, aki a megmunkált követ a saját akaratának megfelelően használja fel. A segédfokozattal kezdetét veszi a szabadkőműves munka gyakorlása.

"A mesternek kell a tervet megrajzolnia, a kivitelezést ellenőrizne és a munkások bérét kifizetnie."

A titkos ismertetőjeleket és szavakat itt most nem tárgyaljuk, nem szabadkőműves számára lényegtelen, hogy a szabadkőműves fejezéseket teljes mértékben megismerje. Egyébként a sokkal később konstruált Hiram-mondát is lényegén felül érintettük.

IV. János-kőművesek - András-kőművesek

Kék- és piros-páholyok, alsó fokozat, felső fokozat.
A három fokozat: tanonc, segéd, mester minden kék vagy János-páholyban megtalálható. Ez nem mindig volt így. Az angol nagypáholy 1723. évi alkotmánykönyve a mesterfokozatot még nem ismerte. Abban ez állt: "A legtapasztaltabb segédet mesterként vagy felügyelőként kell elismerni." Akkoriban még egyetlen testvért sem ismertek el olyan tapasztaltnak, hogy mesternek nevezték volna, ezért a páholy a mestert megválasztotta. Az 1725. évtől jött csak a mester cím szokásba, addig a mesterkőművesek csak székmesterek voltak.

Egy ismertetésben áll a kék vagy "János-páholyokról": a kék páholyokról, illetve fokozatról beszélve az égkék színre utalnak a szabadkőművesek. János-kőművesnek a régi kőfaragók védőszentje után nevezik magukat, éppen ezért a szellemi kőművességet is Szent János napján alapították (1717. június 14.). Ha szimbolikus páholyról beszélünk (például a "Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy"), az egyúttal fokozatot is jelent, amely alacsonyabb az András-páholyok, illetve a nagypáholyokénál. Általában azokat a jelképeket használják, amelyekről már beszéltünk.

A piros- vagy András-kőművesek megjelölésükre a piros színt, illetve Szent Andrást választották. A piros fokozat a magas fokozatot jelenti, mert egy ismeretlen mester ezt a magas fokú megismerés jelképeként hagyta a szabadkőművesekre. Ők a régi három fokozatot csak előiskolának tartják, de a különböző rendszerek eltérően értékelik. "Lassanként a János-páholyokat elnyomták, és mint a magas fokozat zsámolyait használják", mondja a nagyon mérsékelt szabadkőműves újság, a "Latomia".1 "Az András-páholyok száma titok" - nyilatkozta egy másik testvér. Az alacsony fokozatú testvéreké az adófizető rész, a magas fokozatúaké a haszonélvezet - jelentette ki mar a XVIII. században a wilhelmsbadeni kongresszus (1782).

Mi az alapja a magas fokozatnak? Eredetét a Royal Arch-fokba kell keresni, amit 1740-ben Franciaországban alapítottak meg, hogy elkerüljék az elfajulást az alacsony fokozatok által. Ezután jött létre a tarka skót fokozat, bár ekkor erről még Skóciában semmit sem tudtak, mert eredete francia. Megteremtették 1743-ban a "kados lovag' fokot. Feltehetően a "skót mester" kifejezés (maitre éccossaia) és "maitre acassais" között véletlen az egyezés, és az utóbbi inkább a akácfára, a szabadkőművesek szent fájára vezethető vissza.

Ezután villámgyorsan keletkeztek az újabb fokozatok, amíg számuk elérte 25-öt. De a francia - skót rendszer ennél sem állapodott meg, fokozatosan az egész világon elterjedt és 33 fokozatból áll jelenleg is. Tanonc, segéd és mester, ezután a negyedik fokozat a "titkos mester" ezt követi a " tökéletes mester" (5. fok), ezután már csak néhány ki emelés: "fenséges kiválasztottak" (11. fok), "építész nagymester" (12 fok), "Royal Arch" (13. fok), "nagy skót lovag" (14. fok), "a Kelé lovagja" (15. fok), "Jeruzsálem szuverén hercege" (18. fok), "nagy főpap" (19. fok), "porosz lovag" (21. fok), ők csak teliholdnál találkoznak és tartanak megbeszélést; továbbá a "Libanon hercege" (22 fok), "Tabernakels hercege" (26. fok), szövetségüket a zsidók és keresztények közös Istene szövetségének tartják; "a templomok szuverén nagyvezére" (27. fok), "Nap lovagja" (az isteni tökéletesség jelképe, 28. fok), "Szent András lovagja" (29. fok), "kados lovag" (30. fok); a szabadkőművesség bosszúálló fokozata, "a Nagy Inkvizítor parancsnok" (31. fok), "a királyi titkok fenséges hercege" (32. fok) és végül a "Szuverén Nagy Inspektor Tábornok" (33. fok).

Ezeket hangzatos címeket az elfogulatlan kívülállók nevetségesnek tartják. A derék német szabadkőművesek ezt gyakran maró gúnnyal bírálják, mert ez sok szélhámosságnak is tápot adott - semmi értelme a fokozatokat ilyen fenséges elnevezésekkel ellátni, miként ez a rendszer teszi -, pedig ez a rendszer Francia-, Olasz-, Spanyolországban, Portugáliában, a közép- és dél-amerikai páholyokban, ezenkívül részben Angliában, Skóciában, ír- és Magyarországon, Belgiumban és az USA-ban is érvényben van.

Dr. Ottó Henne am Rhyn úgy véli, hogy ezen fokozatok többségének semmiféle létjogosultsága sincs, ő csak a 18. és 3. fokozatot tartaná mert ezek tényleges szokásokkal vannak kapcsolatban. Dr. Henne am Rhyn csak "székmester" és csak egy kék-páholyhoz tartozik; emellett naivan nézi a világot és számtalan olyan dolgot állít, amiről szemmel láthatóan fogalma sincs. Ő nagyon csodálkozott azon is, amikor a skót rítusú kongresszuson (Lausanne-ban, 1875) a hangzatos címekből egy jottányit sem engedtek, bár ő ugyanakkor arról akart bennünket biztosítani, hogy a valóságban egyáltalán nem 33 fokozat, hanem csak öt, legfeljebb hat létezik. A franciák természetesen jobban tudják, hogy miért tartják meg a 33 fokozatot, bár okos emberek módjára erről hallgatásba burkolóznak.

A skót rendszernek egyébként létezik egy másik, szintén francia eredetű formája is, amely ugyancsak napjainkig létezik: a szabadkőműves Mizraim (= Egyiptom héber neve)-rítus és nagyon hasonló a memphisi rítushoz. A zsidó Michael Bédarride hadseregszállító és két testvér alapította, régi mondáját még megemlíteni is nevetséges. A tan négy sorozatra, tizenhét osztályra és kilencven fokra tagozódik, magasra törő címekkel. Magától értetődően majdnem semmit sem tudunk róluk. A rend valószínű főnöke a "szuverén herceg" és egy ismeretlen, láthatatlan nagymester. Az 1898. évben tíz páholy állt az irányítása alatt.

A fentihez nagyon hasonló a Memphis-rítus. Természetesen ez a rend is éppoly "ősinek" nevezi magát, de valójában egy bizonyos Sámuel Honis az alapítója, és keresztényt nem vesznek fel. Kairóból indult és Franciaországban terjedt el. Sámuel Honis a rendet titkossá tette, 7 osztályra és 95 fokra osztotta fel, a legelső "Szuverén Szentségnek" nevezte el. A rend és tana titkos szövetségként és misztériumként vándorolt a történelem során. Később 33 fokra korlátozták a francia nagypáholyban és ezt ismerték el. Behatolt Németországba is és követőkre talált.
Volt, aki azt állította, hogy szélhámosság az alapja, pénzszerzés, és ne is fordítsunk rá figyelmet. De létezik-e olyan szabadkőműves rend, amelynek történetében ne lenne sötét pont? Mi a helyzet például a svéd rendszerrel? Karl Friedrich Ekleff kancellári tanácsos alapította, a kiváltságlevél szerzője ismeretlen. 1756-ban alakult meg, ahol Ekleff "Salamon vikáriusként" lépett fel. Később eladta ezt a jogot a svéd királynak, és azóta a mindenkori király a nagymester és a trón örökös az országos nagymester.

A svéd rendszert Ellenberger katonaorvos vezette be Németországba (1766), aki örökbefogadás útján a von Zinnendorf névhez jutott, és ez a Zinnendorf által alapított ág ma is létezik. "Gross Landesloge von Deutschland" néven. Védnöke 1860 óta Poroszország királya, később Friedrich Wilhelm trónörökös (III. Frigyes császár) volt, aki a rendi vezetőket általa megállapított vizsgáknak vetet te alá, a történelmi követelményeknek így kiválóan megfelelt és minden reformkísérletet hidegen visszautasított. Csak a templomos lovagmondát, a tant őrizte meg, amely szerint a szabadkőművesek templomos lovagoktól erednek. Mindezt az 1880. évben lefektette azóta semmi sem változott.

Anélkül, hogy a "Grosse Landesloge von Deutschland"-dal közelebbről foglalkoznánk, a svéd rendszerre még visszatérünk. Figyeljük meg pontosan a következő három felosztást:

I. A tevékeny Szent János-páholyokban ez a három fok van: tanonc, segéd és mester.

II. A ragyogó András- vagy skót páholyokban éppígy három fok van: András-tanonc, András-segéd, András-mester.

III. A megvilágosodott Stewards-páholyban további négy fok van tehát az előzőben felsorolt kétszer három, azaz hat fokozat után a következő - 7. a fényes Stewards-testvér, 8. a legfényesebb Salamon barát, 9. Szent János-páholy megvilágosodott barátja "szerzetes", 10 az András-páholy legfényesebb barátja, a bíborszalag lovagja. Ezután következik még a 11. fok: a "vörös kereszt legfényesebb parancsnoka", őt "Salamon vikáriusának" nevezik, mert bölcs Salamon király tartják a rend alapítójának és első nagymesterének. De ezzel a tizenegy fokkal még nincs minden elintézve. A svéd kőművesek élén csak a rend mesterei által ismert "vezető" áll. A nagymesteri kiváltság örökölhető. Ennek a vezetőnek a világi neve és tartózkodási helye a rend mesterei által őrzött titok a rendtestvérek előtt is.

A Svédországi Nagypáholy alkotmányában szó szerint ez áll (a "Latomiából" fordítva): "A világot, amely kilenc (jelenleg tíz) tartományból áll, egy nagy mester, vagyis Salamon kormányozza: ez a kormányzás apáról fiúra száll, és így a munka jó úton halad. Ő a kőművesek által ismert és egyúttal ismeretlen. Ez a Salamon minden tartományt egy-egy vikárius által igazgat, akiket vagy ő vagy a tartomány testvérei választanak Ők kormányozzák a tartományokat" stb. A "Latomia" (28. évfolyam 1869, 18. oldal) felveti a kérdést: Ki ez a Salamon? Hol székel? Ha ennek az alapja valóság és nem mese, úgy Salamon király volt az alapítója a szövetségnek, és a nagymesterek az ő nemzetségéből származnak jelenleg is. A bizonyosan nem antiszemita "Latomia" felveti a gondolatot, hogy nem keresztény uralkodó, hanem hamisítatlan izraelita ez az egyébként ismeretlen vezető... (Emellett szól maga a jelképük, a hatágú Dávid-csillag is.)

Figyelemre méltó, hogy a szabadkőművességnek a látható vezetője nem mindig a valódi vezető is egyúttal. Ezt egyébként angol, francia és amerikai szabadkőművesek szájából is hallottuk. A szerző ennek a svéd nagypáholyban találta meg kétségtelen bizonyítékát. Ha egy herceg lépett be a rendbe és magas fokozatot kapott, akkor ezt vagy eltitkolták, vagy ha nem volt lehetséges, akkor úgy tüntették fel, hogy nem ő kapta. Például II. Frigyes testvér, Poroszország királya a magas fokozatát gondosan eltitkolta. Erről a tényről a szabadkőművesség történetírója, Louis Blanc számol be. A hercegek és királyok, ha egy páholy élére kerültek, akkor ezt eltitkolták, a testvérek őket nem ismerték.

Térjünk vissza még az alsó fokozatokhoz: a kék-fokozat, vagyis a János-kőművesek szinte veszélytelenek. Sok esetben jótékonysági tevékenységet folytatnak, leginkább Németországban nagy számban tettek alapítványokat, általában nem politizálnak és a magas fokozattól függetlenek. Tevékenységük hasznos a köznek. De a kék-fokozat - ahogy A. Pike testvér mondta - "éppen csak a templom előcsarnoka. A szimbólumoknak csak egy részét értik. Őket szándékosan hamis magyarázatokkal félrevezetik. Nem az a cél, hogy ők megértsék, hanem, hogy higgyék, hogy értik. Az igazi magyarázatokat a valódi beavatottak, a szabadkőműves hercegek ismerik..." Ebből világosan kitűnik, hogy szerepükkel hogyan élnek vissza.

A magas fokozatúak tevékenységéről és eszközeiről semmi hír nincs, sőt maga a tagság ténye is szigorú titok és nem kizárólag a "profánok" előtt, hanem az alacsony fokozatú testvérek előtt is. Maga dr. Július Goldenberg testvér panaszkodik "a magas fokozatú ellenőrizhetetlen befolyásáról, amely túlmegy az általános szabadkőműves célon, és nehezményezi azt is, hogy a legfelső három fok Iá hatatlanul, korlátlan hatalommal rendelkezik." Goldenberg közi mert bécsi szabadkőműves, aki már több írást adott ki és nem hallga ja el, hogy a fokozatokat homályosnak és lényegében csalásnak tartja, amelyek vak engedelmességet követelnek. Joggal állítja Goldenberg, hogy az ilyen állapot méltatlan szabad férfiakhoz. Amit Goldenberg testvér a magyar magas fokozatú szabadkőművesekre mondott, az szó szerint igaz. Akkoriban még nyilvánvalóan nem tudhatta, hogy a magas fokozatúak feladatai közé tartozik, hogy az alacsony fokozatú testvérekre az elképzelhető legnagyobb befolyással legyenek, különösen a politikában. Nyilvánvaló, hogy nem az egyház politikában, hanem az állam politikájában, sőt a világpolitikában. Jelentőségteljesen mondta egy olasz magas fokozatú szabadkőműves: "A János-páholyok első lépcsőfokai a magas fokozatú testvéreknek. Tevékenységük súlypontja a magas fokozat. Ott lépünk előre a politikában és a világtörténelemben..."

A magas fokozatú kezdettől fogva lélekben monarchiaellenes volt. Nem önkéntelenül, nem céltalanul választottak már a XVII századtól a magas fokozatúak ilyen hangzatos címeket, mint "szuverén kőműves herceg" vagy "Kelet és Nyugat császára". Ezeket a címeket akkoriban a szabadkőműveseken kívül senki nem vette komolyan, de a szabadkőműves végcélt eléggé elárulta. Ma trónokat törnek össze, uralkodókat űznek el és a szabadkőműves hercegekről fokozatosan lehull a lepel.

V. Szabadkőműves ruházat, jelzések, ismertetőjelek, szegélyjelek

A páholyban a szabadkőműves öltözet általában a kötény, amit helytelenül "kőműves ruhának" neveznek. Ezt a kötényt már 1723 óta viselik, a kőfaragóktól ered. A szabadkőműves kötény fehér báránybőrből van - a fehér szín és az anyaga az ártatlanság jelképe, úgy ahogy az ember belép az életbe -, a kék színű díszítés rajta a fokozat, a szövetség iránti hűség és az alaptanítás jelképe. A szín és a szegély változó: a páholyhivatalnokok külön szabadkőműves szisztéma szerint zöld kötényt viselnek. A mesterek színe a kék és arany. Egyes mesterek olykor olyan kötényt viselnek, melyet ezüst kalász díszít.

A belga nagypáholy a tisztségviselőknek égszínkék kötényt ír elő, szélén fém szegéllyel.

A magas fokozat esetében a kék szegélyt piros, zöld vagy fekete helyettesíti: a rózsakeresztesek szegélye piros, a skót mestereké zöld, a kados lovagé fekete. A magas fokozatúak általában nem civil ruhát viselnek, hanem díszöltözetet.

A ruházatukról már köteteket írtak addig, a tisztségviselők fémszegélye (Bijou) és a páholyjelek elő vannak írva. Gyakran a kötényt aranyhímzéssel és képekkel díszítik, így például a belga nagymester szegélyét napok, a helyetteséét pedig pelikánok díszítik.
Korábban általános gyakorlat volt, hogy a páholymunkánál és a páholyétkezésnél is viselték a kalapot. Ez a szokás fokozatosan elenyészett, a közelmúltban a "Zur Freudenschaft" nagypáholy (Poroszország) megparancsolta, hogy a testvérek a "munka" közben a kalapviseléstől tartózkodjanak és a "Grossloge zu den drei Weltkugeln" nagypáholy legalább azt kérte, hogy a cilinderviseléstől határolódjanak el. Emellett még ma is fehér kesztyűt hordanak a kőműves öltözethez, az újonnan felvételt nyerteknek feleségük vagy menyasszonyuk számára is be kell szerezniük fehér női kesztyűt, csak így ismeri el őket a páholy házastársaknak. A teljes szabadkőműves felszereléshez tartozik még bizonyos fokozatnál a kard és a pöröly. kard viselése a páholyokban eredetileg ismeretlen volt és csak olyan szabadkőművesek számára engedélyezték, akik nemes emberek voltak, ők is vezették be.

Az a szabadkőműves tanforma, amely a magas fokozatot elismerésére mint a skót és a svéd rendszer - természetesen a "Gross Landesloge von Deutschland" is - a kard viselésének gyakorlatát folytatja. Viselnek kardot néhány független páholyban is. A kard különböző esetekben játszik szerepet, például a felvételnél, az eskün és az öltözetnél.

A pöröly a hatalom jelképe a szabadkőművességben, ezért csak elnök-mester, a székmester és a két felügyelő viselheti.
Ha a páholy feloszlik, a bijout és a kötényt le kell adni. A szabadkőműves testvérek a látható ismertetőjeleket általában nem kedveli A mesterek viselnek kis arany vakolókanalat óraláncon vagy kis szögmérőt a gomblyukban. A testvéreket más konkrét jelekből - kézfogásról, meghatározott szavakról - lehet felismerni, ezen kívül különleges lábtartásról és végül a torkon, mellen vagy hason lévő jelről, nagy vész- és segélykérő jelről.

A torkon lelhető jelről a tanonc ismerhető fel, de vannak által nos szabadkőműves jelek is. Ezeket itt most részletesen nem ismertetem. A "torokjel" a súlyos büntetésre, a gégemetszésre figyelmezi ami a titoktartás megszegéséért jár.

A segédnek "melljele" van, a mesternek "hasjele". A melljel szívkitépést jelképezi, a hasjelnek pedig az a jelentése, hogy a mester titoktartási kötelezettségének a záloga az ő saját személye. A kézfogások és kézmozdulatok a magasabb fokozatokba való belépess megváltoznak, ezt a mester közli a testvérrel.

A felismerést segítő jelszavak a héber nyelvből erednek, és vannak állandók vagy ideiglenes érvényűek. Ilyen jelszavakat már 1746-ben hangoztattak, és fél, esetleg egy évig voltak érvényben. A jelszavak a nagymester súgta a testvér fülébe. Ezek nem minden tanformában voltak azonosak, ami sok zavart és félreértést okozott.

A profán számára, aki csak tudományos céllal kutatja ezeket a kifejezéseket, teljesen mindegy, hogyan hangzottak és milyen értelmet tulajdonítottak nekik.

Figyelemreméltók még a nagy vész- és segélykérő jelek, amelyet a szabadkőművesek veszélyhelyzetben adnak le. Ez különösen a mesterfokozatban lényeges, de már a tanoncoknál is van gyakorlati jelentősége. Alkalmanként a szabadkőműves lapok megható történeteket adnak elő arról, hogy néhány szabadkőműves az életét ezeknek a vész- és segélykérő jeleknek köszönheti. Különösen a háborúban, ahol az ellenséges "testvérek" - miután felismerték az ellenfelüket, egymást többé nem tekintették ellenségnek, hanem csak testvért láttak egymásban.

Egy ilyen esetet ismertet a "Globe" szabadkőműves újság (2. kötet, 496. oldal): "A harcmezőn a küzdők leadták a jelet... a fegyvereket eldobták és összecsókolóztak, az ellenségből egy szempillantás alatt barátok és testvérek lettek, visszaemlékezve egykori esküjükre." Egy különösen világos példáról tudósít bennünket a Nancyban megtartott (1896. május) szabadkőműves kongresszus: "Egy francia hajó az 1801. évben a háború közben egy angol hajó által erősen szorongatott helyzetbe került. A francia hajó nem volt kellőképpen felszerelve, és így a legénység számbeli fölénye ellenére pusztulásra volt ítélve. A francia zászlót ezért levonták, az angol tüzérség azonban folytatta a tüzelést. A francia kapitány ekkor a hajó elején az összes fényeket meggyújtatta és - kiszolgáltatva magát az ellenséges tüzelésnek - leadta a szabadkőműves vészjelet. És amit az emberiesség képtelen volt elérni, a szabadkőművesség elérte: az angol kapitány is szabadkőműves volt, a tüzelést azonnal beszüntette és a francia hajó kapitányával megegyezett a kapituláció feltételeiben."
Ilyen eset többször is előfordult "A háborúban titeket sem nemzetiségetek, sem az egyenruha nem választhat szét. Csak testvért lássatok egymásban és gondoljatok az eskütökre!" - így szól a tanítás, amit Bouilly testvér 1841-ben a testvéretek újból az agyába vésett, azt a tant, melyet az 1870 - 71. évi háborúban is, és a világháborúban is megszívleltek.

A vészjelet (signe de detresse) azonban szabad használni más veszélyhelyzetben is. Ha a szabadkőműves szorongatott állapotban van és vészjelet ad le, akkor minden testvérnek a segítségére kell sietni A nem-szabadkőművesekre a testvéri érzés nem terjed ki, emberségük csak azokra vonatkozik, akik "lábukkal a jobb sarokban állnak". Joggal helytelenítette Henne am Rhyn testvér ezt a szűkkeblű nézete s őszinte felháborodással ki is kelt ellene: "Azok, akik a vész- és segélykérő jelre valaki segítségére sietnek, semmit sem tennének, ha nem-szabadkőművesről lenne szó, ugyanabban, a helyzetben egy másik embert nyugodt lelkiismerettel a sorsára bíznának! Miféle humanizmus ez? A megvetett 'profánok', akik jelek és bizonyságok nélkül mint emberek segítenek, nem sokkal magasabb rendűek?" Henne a Rhyn a vész- és segélykérő jeleket egyáltalán nem tartja emberségesnek és kívánatosnak, és ennek a gyakorlatnak az eltörlését javasolja.

A szabadkőművesek csak annak nyújtanak segítséget, aki lábává a jobb sarokban áll, és aki nem, legyen bár koronás fő is, annak mégis egy mester sem siet a segítségére. Néhány titokzatos eset, amelyre nincs más magyarázat, nevezetesen néhány kegyelmi- és amnesztia eset ezáltal érthetővé válik...

Szabadkőműves jelkép és ismertetőjel az akácfaág is. Az akác különösen a Cassia - a szabadkőművesek szent fája. A testvérek jel vényként egy kis akácfaágat viselnek alkalmanként. Például 1908. június 8-án a testvérek sokasága viselte ezt a jelvényt Emil Zola testvér regényíró holttestének a Pantheonba való kísérésekor.
A kopogás módjáról is felismerhető a szabadkőműves, bár a mester másképpen kopogtat, mint a tanonc vagy a segéd. Szimbolikus jelentésű a három (vagy kilenc) kopogás. Ezt is a Hiram-legendához kapcsolják, de ebbe nem mélyedünk bele. Egyébként néhány tanforma között ebből a szempontból nagy eltérések vannak.

A szabadkőműveseknek - legalábbis bizonyos csoportoknak - külön időszámításuk van. A wilhelmsbadi kongresszusuk, 1782 óta így számolnak. Ez azt jelenti, hogy a mi időszámításunkhoz 4000 évet kell hozzáadni, tehát jelenleg (1919) az 5919. évet írják.

VI. Szabadkőművesség és kereszténység

A régi operatív kőművesség szabályzata alapján a legfontosabb kötelesség az volt, hogy "hűségesnek kell lenned Istenedhez, a szent egyházhoz és nem szabad eretnekké válnod".

Anderson alkotmányában (1723) a szabadkőművesnek már egészen más volt a kötelessége: a szabadkőműves csak olyan vallást követhet, amely minden ember számára elfogadható, és "aki a királyi művészetet helyesen érti meg, az soha nem válik ostoba istentagadóvá (stupid atheist) vagy korhellyé (irreligious libertine)". Ez a szabály némileg megtévesztő és valóban sok félreértésre adott alkalmat. Számtalan szabadkőműves van, aki erre a szabályra hivatkozva állítja még napjainkban is, hogy a szabadkőművességnek az istenhit az alapja. A francia szabadkőművesek alkotmányának első fejezetében is ez áll, sőt - ami tőlük a legkevésbé sem volt várható - az 1877. évben a következőt hangoztatták: "A szabadkőművesség alapja Isten léte és a lélek halhatatlansága." H. Normann testvér, közismert szabadkőműves író a legkomolyabban bizonygatja, hogy az ateisták hasztalanul várnak bebocsátásra a templomuk kapuja előtt. Más a véleménye Wilhelm Ohr testvérnek: "Ebből a szabályból még nem következik, hogy azt az embert, aki Isten létét tagadja, ne lehetne felvenni. Néhány ateista már felvételt nyert a páholyokba és a királyi művészetet alaposan megtanulták. Ha személyes Istenben nem is hisznek, mégsem stupid ateisták, a szimbólumokat fokozatosan elsajátították és ez bennük nagy változást idézett elő. Található a páholyban olyan ember, akire a 'stupid atheist' és az 'irreligious libertine' jelző ráillik, és még sincs olyan testvér, aki a királyi művészetet náluk jobban értené."

Mi tehát az igazság? Hisznek-e a szabadkőművesek Istenben? Erre a kérdésre nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel felelni. Néhányan igen, sokan nem. A segédeknek például a "ragyogó csillag" közepén lévő "G" betűt így magyarázzák: ez a titokzatos betű Isten (Gott) jelenti. De máshol erre visszatérve a "G" betűt már nem Istennek magyarázzák, hanem geometriának. Megint máshol a "G" betűt gnózisnak (megismerés) értelmezik a jelképben.
Másrészt a francia "Grand-Orient de France" 1877. szeptember 10-én kijelentette, hogy mindenki, aki Isten létét elismeri, megsérti az alapszabályt. Az olasz szabadkőművesek nyíltan hangoztatja hogy Istent nem ismerik el uruknak. A szabadkőműves folyóirat, "Kelet" Krisztusról úgy ír, mint a "történelemből ismert názáreti ácsról". A német szabadkőműveseket szemügyre véve, szavaik tar hatatlanoknak tűnnek. Az "Isten" kifejezést lehetőleg kerülik, sokk szívesebben beszélnek a "világok legfenségesebb építőmesteréről", "világmindenség háromszorosan nagy építőmesteréről" vagy a "világ mindenható építőmesteréről".

A szabadkőművesek így mesélik: a legkorábbi időkben mindé népnek külön Istene volt, csak a keresztények Istene vált az emberiség Istenévé, akit szinte minden nép elismer. De ez az Isten a Földet a többi égitestekkel szemben előnyben részesítette, ami legjobba abból derül ki, hogy egyszülött fiát feláldozta érte. A csillagászat hallatlan előbbrelépése óta - amelyet Kopernikustól fogva tett meg ez a nézet tarthatatlanná vált. A napok milliói léteznek, valószínűleg hihetetlenül sok bolygóval, és ezeken a szerves élet elképzelhetően létezett és létezni is fog. A szabadkőművesség ezért nem a Föld istenében hisz, hanem a világmindenség építőmesterében.

Mi a helyzet a szabadkőművesség másik alapjával: a lélek halhatatlanságával? Henne am Rhyn - aki mindig kimondja azt, ami gondol és arra törekszik, hogy mindent a lehető legegyszerűbb for mában adjon elő - soha nem említi egységesnek a halhatatlanság hitét a szabadkőművességen belül, hanem e fogalomról való szabad véleménynyilvánításról beszél. Hugó von Kupffer testvér, a "Zum flammenden Stern" páholy székmestere az 1912. január 23-án a páholyban tartott előadáson kijelentette, hogy a halál még nem az abszolút vég. Az a végkövetkeztetése, hogy az emberi lét is a fejlődés egyik fázisa, és értelmetlen volna, ha ennek a még oly rejtélyes valaminek ne lenne más fokozata..." Más helyen: "A halhatatlanság hatalmas gondolat, amely a ragyogó csillag (a páholynak is ez a neve) fénysugara a mestertemplom oltáráról, mely lelkünket melegségei tölti el" - ez is az egyik értelme a Hiram-legendának.

Ernst Diestel testvér a "Grosse Landesloge von Deutschland"-ból úgv véli, hogy az a szellem, amely bennünk lakozik, arra ösztökél minket, hogy halálunk után új testet oltsunk. De Diestel testvér udvari hitszónok, emiatt nem teljes értékű tanú. De idézzünk valakit a másik táborból is. Rover testvér a "Royal York"-ból: "A halottnak csak a tettei élnek tovább."

Karl Trauner az "Eklektischer Bund"-ból, Frankfurt am Main-i bankigazgató, kétségbevonhatatlan ténynek tartja, hogy "a szabadkőművesek nagyobbik része olyan jó, igaz és kitűnő testvér, aki az Istenben és a lélek halhatatlanságában nem teljesen hisz". Rövidebben mondva, a mesterré avatásnál a halhatatlanság kérdését nyitottnak és egyházi jelentőségűnek tartják. Andreas Blank testvér a "Grossloge Bayreuth"-ból azt vallja, hogy a szabadkőműveseknek a halhatatlanságukat maguknak kell megteremteniük és az egyházi felfogást elveti: "Nincs feltámadás új, boldogabb életre."

Néhány páholyújság és a szabadkőművesség egy része is élesen szemben áll a kereszténységgel. Friedrich Will testvér, aki az "Eklektischer Bund" magántanára és a "Zu den drei Zedern" páholy székmestere, a Földet a nyomorúság honának és az életet egy ismeretlen túlvilág előcsarnokának tartja. A szabadkőműves tan viszont Will testvér szerint az egyén legmagasabb fokú képzését kívánja meg. Az élettevékenységnek egy nagy közös célra kell tekintettel lennie, és ennek a célnak kell kitöltenie. Továbbá azt tanítják a szabadkőművesek, hogy az életszeretetnek bölcsnek, mérsékeltnek kell lennie, és ennek a tannak a követése nemes életélvezetet hoz magával, rút és fájdalmas eseményeknek véget vet...

Ez egészen jól hangzik, s következik belőle, hogy a szabadkőművességnek vallási formát akarnak adni, a humanitás-vallást, amelyet a kereszténységhez hasonlóan kívánnak elterjeszteni az egész Földön. Ez természetesen a harci jelszavakban is megnyilvánul. Carlos von Gagern - páholya vezetőségi tagja - mondta: "A vallás és a szabadkőművesség ellentétes fogalmak." Más helyen: "Támadásunk az oltár ellen - a vallási dogmákkal szembeni kétely is az - a következő* mindig egy-egy kis követ morzsolunk le az épületből, míg végül össze nem dől az egész." Ha ezzel szemben Milim testvér - a 25 éve szabadkőműves - azt bizonygatja, hogy a szabadkőművesek gondolkodása nem esik messze attól, amit vallás alatt értünk, akkor úgy érzem, nem kétséges, sőt egyértelmű, hogy Milim testvér nem tartozik a beavatottak közé. Ő és sok ezer társa, akik a "misera contribuens plebs"-hez (= a nyomorúságos adózó néphez) tartoznak és csak bizonyos külsőségeket ismernek - például a "torokjelet", a kopogtatást, tudják, hogy a "lábuk a jobb sarokban áll" - a szabadkőművesség mélyebb értelme és célja egész életükben homályos marad előttük. Nagyon figyelemreméltó "Hiram" testvér felfogása, aki szerint a szabadkőművesség már 1723 óta ellenegyház, tehát majdnem az alapításától fogva.
Az, hogy a szabadkőművesség a kereszténységnek, de főleg a katolicizmusnak ellensége, a legnyilvánvalóbb dolog a világon. Ez a harc a Létet vagy Nemlétet hivatott eldönteni, és csak a formája változik időnként és helyenként az ellenfelek erőviszonya szerint, de a gyűlölet állandó. "Birodalmunk az egész világ." - kiáltja Alexander Mintz egy ünnepi szónoklatában, melyet 1919. június l-jén a "Wiener Grossloge" ünnepélyén tartott. Ez is fényt vet arra az éles különbségre, amely a szabadkőművesség és a kereszténység között tátong.

Németországban ez a harc kevésbé észlelhető, mert először is, ott a szabadkőművesek minden kötöttségtől mentesek, ezenkívül soraikban nagy számmal találhatunk protestánsokat, akik vezető helyeken, mint székmesterek stb. tevékenykednek, végül pedig a németek kiegyensúlyozottságra és összehangoltságra törekednek és szellemiségük bensőségesebb. Németországban a szabadkőművesek között erős a vallásos érzés. Wilhelm Ohr szerint a "királyi művészet": "az egész élet folyamán a bölcsőtől a sírig minden behatást az emberi lélek fog fel, ezen a módon kell a magasabb rendű erkölcsöt szolgálni és az embereket felemelni, ahogy minden nemes művészet teszi. Ezt teszi kétségtelenül a vallás is. A vallás mindenekelőtt szimbólum, és a világépítő mester-szimbólum úgyszólván különleges kihangsúlyozása a szellemi életnek. És noha az isteneszményt legfeljebb csak megközelíthetjük, az nyilvánvaló, hogy a szabadkőműves művészet jobban megérteti." Azonban Németországban is éles az ellentét a szabadkőművesség és az ultramontanizmus között. A szabadkőműves Herold"5 szó szerint ezt írja: "Az ellenség az ultramontanizmus, és cél az, hogy a hatalmát megtörjük. Ez jelenleg a legnemesebb fáradozás."

Az ilyen hangok Németországban sem egyediek, de a román országokban ez egyenesen a legelkeseredettebb harcokra vezetett. Természetesen nem kezdettől fogva! Franciaországban például még a XVIII. század közepén is a "Grandé Loge de France"-ba való felvételhez elengedhetetlen feltétel volt a római katolikus hitvallás. Ezt az enciklopédisták nagyon gyors, eredményes felvilágosító tevékenysége változtatta meg - itt elég Voltaire-re gondolnunk, akit már fiatalon felvettek a páholyba. Voltaire sokat idézett szavai: "Écrasez l'infame" - semmisítsétek meg az elvetemültet (a katolikus egyházat) - feltüzelte a legszélesebb tömegeket. A harc minden vonalon fellángolt, az egyház és a papság, az Isten és a vallás ellen irányult. "Azt az eszközt kell összezúznunk, amely a klérust szolgálja, a tömegeket szédíti, s ez a vallás maga..." - mondja például Cocq testvér - a belga nagypáholy nagymestere - 1900-ban a szabadkőműves kongresszuson. "A harc az egyház és a szabadkőművesség között, harc az élet és halál között, pihenés és kegyelem nélkül" - írja a "Bulletin de Travaux du Supreme Conseil de Belgique".

Természetesen a papság megkísérelte a védekezést. XII. Kelemen pápa volt az első, aki emlékezetes megnyilatkozásában, az 1738. évben a legélesebben kelt ki a szabadkőművesség ellen. A szabadkőműveseket olyan embereknek nevezte, akik a vallásokat és szektákat kizárják a szövetségükből; hangsúlyozta, hogy megkövetelik a titkosságot, súlyos esküvel és borzalmas büntetések kilátásba helyezésével a megtörhetetlen hallgatást kötelességgé teszik: hallgatnia kell a szabadkőművesnek még ma is, ha nem kapott felhatalmazást a beszédre- XII. Kelement más pápák is követték.

A XIX. században VII. Pius, XII. Leo, VIII. Pius, XVI. Gergely, IX. Pius és XIII. Leó, aki ismételten enciklikát adott ki a titkos társaságok ellen. Konkrétan a szabadkőművesek és a velük rokon karbonárik ellen, kimondva a nagy egyházi átkot, a kiközösítést. Az olasz szabadkőművesek, akiknek nagy szerepük volt az egységes Itália megteremtésében Mazzini, Garibaldi és a többi politikai vezető páholytestvér volt gúnnyal feleltek a "Papság elégetésé"-ben. A páholyok az egész világon harcot indítottak a papság és az egyház ellen, az olaszországi nagypáholy megsegítéséért a német nagypáholy is csatlakozott a egységes akcióhoz. És milyen érdekes! Miközben a német páholyok azt bizonygatják, hogy tevékenységüknek a politikához a legcsekélyebb köze sincsen, az olasz páholyszervezet arról tudósít, hogy a papság elleni küzdelemben tökéletes összhangban vannak a német nagypáhollyal. Természetesen a magyar testvérekről sem szabad megfeledkezni, mert ők a legszorosabb kapcsolatban voltak az olaszországi nagypáhollyal. Ez kétségtelenül kiderül a magyar nagymesternek a olasz testvérekhez küldött ünnepi üdvözletéből, amelyben azt kívánta, hogy "a minden világok nagy építőmestere" segítse harcukat a sötétség ellen! (1895) Ez azért kívánatos, mert a fő "sötétségterjesztő" a papság.

Pedig a vatikáni archívum ekkor már hosszú idő óta nyitva állt a tudományos kutatók előtt, közben a nagypáholyok az egész világon az éjszakába és a hallgatásba burkolództak és halállal fenyegették meg azt, aki ennek a titokzatosságnak csak egy részére is fényt vetít. Az olasz szabadkőművesek később Istent trónfosztottnak nyilvánították és Garibaldit emberfeletti lénynek, nemzeti istennek kiáltották ki.9 Azt a Garibaldit, akit mások nevetséges szájhősnek neveztek, és akinek katonai tehetsége a nullával volt egyenlő. A francia páholytestvérek egy lépéssel tovább mentek, trónfosztottnak nyilvánították a "minden világok legfőbb építőmesterét" magát. Ez a Fény 5877. évében (1877), szeptember 10-én történt. Az "A la gloire du Grandé Architecte de l'Univers" formát a "Grand-Orient de France" váltotta fel. Emiatt borzadt el a szabadkőművességtől az egész világ. Az angol nagypáholyok azonnal megszakították a kapcsolatot a "Grand-Orient de France"-szal, így tett Skócia, Írország és több amerikai nagypáholy is. (A német nagypáholyok esetében ez szükségtelen volt, mert már az 1871. év óta megszakadt az összeköttetés a "Grand-Orient de France"-szal, ugyanis a német - francia háború idején tíz párizsi páholy nagy merészen I. Vilmos császár és az akkori trónörökös ellen bírósági eljárást folytatott le, és a fejükre egymillió frank vérdíjat tűzött ki.)

A svájci nagypáholyt, az "Alpinát", jelenleg még húsz amerikai nagypáholy sem ismeri el, ugyanazért, amiért Anglia és az USA nem ismeri el a francia nagypáholyt. A "Grossloge zu den drei Weltkugeln", Berlinben 1905. május 14-én kijelentette, hogy a Grandé Loge de France"-szal éppúgy nem léphet közelebbi kapcsolatba, mint a "Grand-Orient de France"-szal, mert a "minden világok nagy építőmestere" jelképet gondosan kerülve, a "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség" jelszót követik.
Ez volt nagy vonalakban az 1877. szeptember 10-i lépés következménye. Emiatt volt szükséges a "Grand-Orient de France"-nak újra és újra bizonygatnia, hogy ezt csak azért tette, hogy "a tolerancia eszményét maradéktalanul megvalósíthassa", és az istenhit vagy a lélek halhatatlanságának hite ellen nem szándékozott frontot alkotni. "A francia szabadkőművesek sem istenhívők, sem ateisták... Egyetlen alapelvük a tökéletes lelkiismereti szabadság." Az ilyen kijelentések azonban eredmény nélkül maradtak.

Wilhelm Ohrnak meggyőződése, hogy bár a "Grand-Orient de France" nyilatkozatai becsületesek, de helytelenek. A francia szabadkőművesek "nagy mértékben politizálnak és abszolút antiklerikálisok". Tény, hogy monarchistákat éppoly kevéssé vettek fel, mint olyan embereket, akiknek vallásos meggyőződésük kétségen felül állt. Ezért tettek fel a francia székmesterek olyan sok kérdést, ha egy új fénykereső felvételéről volt szó; azt akarták ezzel elérni, hogy - miként Romeissen testvér mondta - az illető "jó republikánus és szabadgondolkodó legyen". Erre rengeteg kifogástalan bizonyítékot lehetne felhozni, de álljon itt most csak kettő: a francia nagypáholyok élén a Rendi Tanács (Conseil de L'Ordre) áll harminchárom taggal, ennek a Rendi Tanácsnak csak az lehet tagja, aki kötelezi magát, hogy sem ő, sem gyermekei semmiféle vallás előírásait nem követik. Az "Acacia"-ban az áll, hogy a harmadik köztársaság (1871) óta a szabadkőművesség, de különösen a "Grand-Orient de France" hivatalosan csak antiklerikálisokat vesz fel". A szabadkőművesség ma nyílt harcban áll az egyházzal... De milyen taktikát kell követnünk? A katolikusokat meg kell ölnünk (!), meg kell kínoznunk (!), be kell őket kerítenünk (!), javaikat el kell koboznunk! Ne legyen bennünk irgalom irántuk!" Ezek a példák elárulják, hogy a skót magas fokozat szabadkőművesek jelszavak, a "Deus eiusque jus" (Isten és az ő igazsága) nem több hazug képmutatásnál. Ezzel akarnak a profán világ szemébe port hinteni és el akarják felejtetni azt a szakítást, amely a angol és amerikai szabadkőművesekkel következett be, akik a világ szabadkőműveseinek háromnegyed részét teszi ki.

Nyilvánvaló, hogy a szabadkőművesek a többi államban is foglalkoznak valláspolitikával. A magyar magas fokozatú szabadkőművesek 1890. március 16-i határozatából való szó szerint a következő rész: "A magas fokozatúak feladata: a szabadkőműves alapelvek hatékony érvényesítése. Eszközük a teljesen központosított erő, mely a páholyok szellemi vezetéséből adódik. Arra kell törekednünk, hogy a profán világban sikeresen oldják meg azokat a feladatokat, és érvényre juttassák azokat az eszméket, amelyek a szabadkőműves ügy győzelméhez fognak vezetni." Ezek az eszmék például a polgári házasság - amit a magyar testvérek hosszú évek küzdelmei után el is értek -, ezek közé az eszmék közé tartozik a vallásoktatás megszüntetése az iskolákban - ezt a magyar szabadkőművesek éppúgy követelik, mint olasz testvéreik: "Semmiféle vallásoktatást! Lelkiismereti szabadságot!" - kiáltja Ulisse Bacci 33. fokozatú testvér a római "Ricuzi" páholyban mondott beszédében 1906 decemberében, és ugyanezt kiáltják Olaszország minden páholyában.

Ernesto Nathan, 33. fokozatú testvér, az olasz nagypáholy korábbi "legfenségesebb nagymestere" - aki csodálatos hirtelenséggel lett Róma polgármestere (1908), először is minden iskolaformában megszüntette a vallásoktatást (1908. július 11-én).

Vannak, akik még mindig csodálkoznak azon, hogy az olasz diplomatáknak és XIII. Leó pápának nem sikerült megvalósítani a kibékülést a királyság és a pápaság között. De ez sem a királyság, sem a pápaság bűne, hanem a szabadkőműveseké, akik az ilyen kibékülés ellen a legerélyesebben küzdenek és azt hátráltatják. A miniszterek, különösen Depretis - maga is kőműves testvér volt (33. fokozatú) - nagy befolyással rendelkeztek és esküjükhöz híven engedelmesek voltak. Ez a beavatatlanoknak túlzásnak tűnik, de ne feledkezzünk meg a helyi viszonyokról, ott a miniszterek csak a királynak, és mindenekelőtt a nép törvényesen megválasztott képviselőinek, tehát a Parlamentnek tartozik felelősséggel. Nincs olyan ország, ahol a szabadkőművesek ne rendelkeznének jelentős befolyással és ne ők lennének a hangadók. Az olaszországi "A szabadkőművesség általános törvényei" 23. fejezete kimondja: "A szabadkőművesnek kötelessége, ha nyilvános beosztásba kerül, a szabadkőműves programot megvalósítani." Ezért követtek el súlyos visszaéléseket. Ez nem túlzás, hanem a csupasz igazság. A törvények 97. fejezetének - amely a "súlyos visszaélésekről" szól - a harmadik pontjában ez áll: "a szabadkőműves magatartásánál a nagypáholy vagy a nagymester parancsaira és utasításaira támaszkodjon!"

De nemcsak a minisztereket, hanem az egész népet a nagypáholyokból irányítják gyűlöletet szítva, majd a két fél közt a békülést megakadályozva. Milyen célból? A cél a legnyilvánvalóbban a sokat idézett szabadkőműves "Rivista della Massoneria Italiana-ból" derül ki: "A népnek kell megakadályozni a hatalmas kibékülést (a királyság és a pápaság közt), ezzel megakadályozva, hogy a pápaság korábbi hatalmát ismét visszanyerhesse..."

Valószínű, hogy néhány olvasóm a páholytevékenység ezen módjának bemutatásával nem fog egyetérteni. De a szerzőnek nem állt szándékában kritikát gyakorolni, hanem célja a tények megállapítása és az összefüggések kimutatása volt, a véleményét az olvasónak magának kell kialakítania.

De még kevesebben értik, a szabadkőművesség elfajulásának tartják, vagy egy ultramontanista elrugaszkodott fantáziájának gondolják a következőkben bemutatott tényeket.

Az olasz szabadkőművesek igényt tartanak Krisztusra, és röviden "názáreti szabadkőművesnek" nevezik, az eszményi szabadkőművesnek. A francia szabadkőművesek ilyen kijelentéseket tesznek: "Ó, te szent szabadkőműves, te háromszorosan bölcs legszentebb szabadkőműves!", és ebben nem ízlésficamot kell látnunk, hanem hivatalos véleményt, mert maga a "Grand-Orient de France" is így foglal állást. Elgondolkodtató az is, hogy Zaccharia testvér a kereszténységet "förtelmes istenkáromlásnak és Isten arculcsapásának" nevezte, de ilyen hangokat csak egyesek engednek meg maguknak. De mit szóljunk, ha a Sátánt magasztalják, ahogy az olasz szabadkőművesek összessége teszi? Ez szó szerint így van, a szabad Sátánt az értelem jelképeként állítják szembe a kereszténységgel. Olyan helyeket is találunk a szabadkőműves írásokban, ahol a "Nagy Sátánról" be szélnek, olyan helyeket is, ahol az áll, hogy a szabadkőművesek Sátánban a legfőbb urukat és halványukat látják, aki mellett Krisztus csak egészen alárendelt szerepet játszik. Vannak, akik ezen hitetlenkedve mosolyognak, de ettől még tény marad, hogy a szabadkőművesek himnuszukat a Sátánról nevezték el, amit alkalomadtán lelkesen énekelnek. Ehhez nincsen hasonló. Ennek a sátánhimnusznak Giosue Carducci testvér által legjobban kedvelt strófája így hangzik:

"Salute, o Satana O Ribellione, O forza vindice della Ragione!"
"Légy üdvözölve, Sátán Te lázadó, Te bosszúálló ereje Az Értelemnek!"

Úgy szeretnék feltüntetni, hogy az olasz szabadkőművesek sátánhimnusza csak az egyház és a papság elleni ellenszenv eredménye. Ha az értelem, a tudomány és a szabad kutatás gyümölcsét az Ördög művének kiáltják ki, akkor kézenfekvő, hogy azok, akik az értelem pártján állnak és a tudomány igazi képviselői, az Istent gúnyosan az ördöggel helyettesítik. Ennek ellenére ez ízléstelen.

Carducci sátánhimnusza letagadhatatlan valóság, például 1887. augusztus 27-én Rómában a "Teatro Umberto"-ban is elénekelte, ugyanígy a Garibaldi-emlékmű leleplezésekor (1893) is. De ez az olasz szabadkőműveseket még nem elégítette ki. Felvonulásaikat és ünnepségeiket felhasználva fekete zászlókkal vonultak fel, amelyen a sátán képe volt, például a Mazzini emlékmű leleplezésekor (1882. június 22.) és a Genován átvonuló nagy tömegfelvonulásukkor, 1883. december 20-án. A felületes szemlélőnek is az első pillantásra felismerhető volt a Sátán képével díszített zászló, amelyet szinte minden olaszországi templomra és a vatikánira is kitűztek.

Monsignore Dallaffus könyvében, a "Le probléme de l'heure présente" (az I. kötet 54. fejezetében) ezen kívül számos esetről számol be, például a szabadkőműves "fekete miséről", amelyen keresztény semmi szín alatt nem vehet részt, itt azonban csak olyan adatokra térek ki, melyek a téma megértéséhez szükségesnek tűnnek.

Milyen lelkülettel rendelkezhetnek azok az emberek, akik az ilyen istentelenségeket vallják? Hogy Crispi testvér - és miniszterelnök - készítette fiatalkorában azt a bombát, mely II. Ferdinánd nápolyi királyt darabokra tépte, az történelmi valóság, hasonlót Mazzini testvérről is tudunk. De ez már a múlté.

A bankbotrányok és panamák számtalan esetének ismertetését mellőzve csak egy ismert olasz szabadkőműves véleményét közlöm testvéreiről, Nevezetesen Timoteo Ridoli 33 fokozatú testvér és Pike testvér (Washington) közötti, kiadott levelezésből. A közismert "szabadkőműves pap", Ridoli írja a legfőbb olasz szabadkőműves vezetőségről: "Profán érdekek uralkodnak ebben a nagypáholyban, ... biztosíthatom Önt, hogy nehéz feladat ezeket az együgyű, tudatlan szabadkőműveseket irányítani".15 Más leveleiben is panaszkodik Ridoli a nyakas és hazudozó (pesta) testvérekre, az általánosan előforduló "szörnyűségesekre", az "értelem nélküli eszközökről" beszél a Rendben, s azokról, akik állást, kinevezést, hivatalt, rangot akarnak titkos támogatással elérni. Egy másik olasz magas fokozatú vezető, von Milbitz testvér, a Legfelsőbb Tanács 33. fokozatú elnökét, Palmer testvért (Boston) arról tudósítja, hogy a nagypáholy sok tagjának egyre több van a rovásán, pedig már eddig is sok büntetést kellett kiszabnia.

Az olasz szabadkőművesek tehát valóban sokat fáradoznak azon, hogy a Sátánhoz - legfőbb urukhoz és parancsoltjukhoz - méltók lehessenek: Salute, o Satana, o Ribellione!

VII. Szabadkőművesség és zsidóság

A szabadkőművesség eredete - egyik szakértőjének rövid és velős kijelentése szerint - Angliába nyúlik vissza, a magas fokozat ki építése Franciaország érdeme, szellemi megalapozása Németországé, a külsőségek pedig legnagyobb részben a zsidóságtól származnak.

Ez helytálló megállapítás, de az utolsó pontra vonatkozóan nerc teljes. A szellemi kőművesek eredetüket Salamon templomának építőjétől származtatják, és ez a bölcs király a szabadkőművességben nagy szerepet játszik. Salamon király a svéd tanformában egyenesen az alapító és a Rend első nagymestere. (Az Alapalkotmány III. fejezete, 3. §.) A nagymesterek az ő nemzetségéből származnak. Az egész szervezetből csak a Rendmester (Vicarius Salamonis) és a Rendi Tanács személyei ismertek, a testvérek - bármilyen fokozatúak - ismeretlenek. Az egyes tartományok élén (Svédország, Norvégia, Dánia és Németország) a legbölcsebb Vicarius Salamonis áll, mint legfőbb kormányzó, akinek parancsait éppen olyan feltétlen engedelmességgel kell követni, mintha azt maga Salamon adta volna ki.

Salamon temploma a szabadkőműves tevékenység, az "emberiség temploma" felépítésének a jelképe, bár jóval nagyobb mértékben, mint ahogy a Bibliából következne. A kölni dóm, a londoni Pál-templom vagy a római Szent Péter-bazilika semmivel sem marad el mögötte. Salamon király utólagos elismerése az első nagymesternek az 1730. évtől ered. A régi szabadkőművesek ezt a legkevésbé sem tették, az operatív kőművesek sem.
Salamon temploma és a szabadkőművesség közt valamilyen összefüggés van. Már maga a 'templom' szó a páholy korábbi elnevezésére szolgált, szorosabban véve csak a páholyteremnek. Ebben van az oltár, amely előtt térdet kell hajtani, ez előtt teszik a fogadalmakat és itt történik a felavatás is - legalábbis a "Grosse Landesloge von Deutschland" rítusa szerint. A többi teremnek héber neve van, Tachin és Boas, ez utóbbiban van a hétágú gyertyatartó és a frigyláda. A frigyládát a héber történelemből vették.

III. Frigyes császár - trónörökösként - a nagymestere volt a "Grosse Landesloge von Deutschland"-nak, és dicséretes buzgalommal minden kétes elemet kigyomlált a páholyból. Nagymesterként természetesen joga volt a titkokba betekintenie és egy szép napon megtekintette a frigyláda tartalmát is. A Rendi Tanács meglepte és megpróbálta megakadályozni, de a nagymester nem engedett és a testvéreknek végül bele kellett nyugodniuk, hogy a legbecsesebb szentségről lerántják előtte a titok leplét. Nehéz szívvel a hercegi szabadkőműves jelenlétében kinyitották a frigyládát. És mit találtak benne? - Semmit! Egyáltalán semmit!2 Valóban nem lett volna benne semmi, vagy a testvérek tartalmát már előzőleg eltávolították? Soha nem derült ki.

A frigyládán kívül még sok egyéb dolog is szerepet kapott Salamon templomából, illetve egyéb zsidó hagyományokból és intézményekből: így a szőnyegek, melyek tanonc-, segéd-, és mesterszőnyegekként eltérők, ezek a szőnyegek a mózesi alapítókat ábrázolják (Kiv 26.), ezenkívül a mozaikkövezet Salamon templomának előcsarnokát ábrázolja (1 Kir 6, 36). Az angol tanforma is átvette a salamoni templom körlépcsőjét hét fokkal, ez az út a magasabb fokú szellemi tökéletességet jelképezi. Azon az ajtón, amely a hét lépcsőhöz vezet, szintén egy olyan szimbólumot találunk, amely egyértelműen a zsidósággal van kapcsolatban: ez a ragyogó csillag. Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy a tanonc számára csak az ötágú csillag világít, mely egy megfordított Pentagram. A segédeknek már más fény ragyog, és ez a valódi fénye a szabadkőművességnek, mely az egész Rend jelképe, ez a hatágú Dávid-csillag!

A hatágú csillagot a szabadkőműveseknek "az Isten szava alapján való tevékenységnek és az isteni erő megnyilatkozásának kell felfogniuk!" Ez a csillag a páholyterem keleti oldalán lévő ajtón található. (A páholyteremnek téglalap az alakja, ajtajai a négy égtáj felé nyílnak. A kisebb oldalak ajtajai tárulnak Kelet és Nyugat felé, a hosszabbikon elhelyezettek pedig Észak és Dél felé. Keletet tartják a szabadkőművesek és legfontosabb égtájnak. Keleten kel fel a nap -ex oriente lux -, és Keletről jön minden tudás. Keletnek nevezik a várost is, ahol a páholy működik, például Orient Kiel.)

Ezzel csak néhány jelenségre mutattam rá, mely a szabadkőművesség és a zsidóság közti összefüggésre utal, valójában mérhetetlenül sok ilyen létezik. Salamon trónján áll például Anderson alkotmány könyve, és ez egyúttal a nagymester széke is. Salamon pecsétje ép olyan nagy szerepet játszik a páholyban, mint Salamon pecsétgyűrűje De elsősorban itt van a Hiram-legenda. A szabadkőművesek Hiramot - aki Anderson alkotmánykönyvében is szerepel (1723), és ott is legtökéletesebb kőművesként említik - minden szabadkőműves eszményképének tartják, mint a legállhatatosabb kötelességteljesítés és jellemszilárdság jelképét. Hogy mi a szerepe ennek a mondának a János-kőművesek három fokozatában, és milyen hagyományok szár máznak belőle, azt csak a mester tudja. A Hiram-legenda még néhán más olyan dologgal is összefügg, amely szintén zsidó eredetű, így mindenekelőtt a nagy vész- és segélykérő jellel: "Z.m..., i..., R...d...W.." emellett a segélykérőnek a lábát a jobb sarokba kell tennie. (Hiram ugyanis egy özvegyasszony fia volt a Nephtali-nemzetségből, ezért követői, a szabadkőművesek az özvegy gyermekeinek nevezik magukat. Az elnevezés az ófrancia tanformából ered.)

De a legtöbb jelszó és válaszszó is héberül van, így a tanoncé: T..., a segédé: a Sch...th, amely viszonylag széles körökben ismert és gabonakalászt (de utcát is) jelenthet.

A János mesterek G...n-nek nevezik magukat. Miért? Mert a legszentebb oltárt és frigyládát a templom felépülése előtt G...n-ben tartották, tehát itt is összecsengés van az Ószövetséggel. Többen megállapították már, hogy a mesterszavak héberül vannak és noha az új mesterszó a M... B..., de a régi, az "elveszett" mesterszó a Jahve!

Ilyen kevés hatással van a szabadkőművességre a kereszténység, és ennyire nagy hatású az Ószövetség. Példának álljon itt a tanonckatekizmus 17. és 18. kérdése. 17. kérdés: "Melyik a szabadkőművesség három nagy fénye? Felelet: A Biblia, a szögmérő és a körző. 18. kérdés: Mit jelentenek ezek? Felelet: A Biblia jelenti rendezett és helyes hitünket, a szögmérő magatartásunkat és a körző a többi emberhez való viszonyunkat, különösen a testvéreinkhez valót!" - Hogyan egyeztethető össze ez a szigorúan meghatározott tan azzal a kijelentéssel, hogy a szabadkőművestől csak olyan vallási meggyőződést várnak el, amely minden ember számára elfogadható, és hogyan lehetséges így a legtökéletesebb hit- és lelkiismeret-szabadság? - Nyilvánvalóan sehogy! Az értelmesebb testvérek ezt hajlandók is belátni és ezért a Bibliát, mint a valódi jámborság jelképét értelmezik. Olyan páholy is létezik, amelyben nem is tesznek esküt a Bibliára; a "Grosse Landesloge von Deu